Szegedi közgyűlés

Fél Szeged zárva lesz januárban és februárban az energiaválság miatt

Gazdaság Helyi hírek Kultúra Sport

Pénteken a közgyűlésnek kell megszavaznia Szeged önkormányzatának az energiafelhasználás csökkentése és az energiaköltségek mérséklése érdekében meghozott intézkedési tervét – fájni fog!

Hirdessen nálunk! Megéri!

Minden önkormányzati dolgozónak megmarad az állása, de lesznek kulturális és sportlétesítmények, amiket átmenetileg be kell zárnunk – mondta nemrégiben a Szeged Televízió Téma című műsorában a gazdasági alpolgármester. Kovács Tamás arról beszélt, hogyan próbálja kivédeni Szeged az energiaválságot, hogyan tudja kezelni az egekbe szökött gáz- és villanyszámlát.

Az önkormányzati portál, a szeged.hu összeszedte, milyen bezárásokról, összevonásokról, átalakításokról kell dönteni.

A kulturális, közművelődési intézmények közül a Móra Ferenc Múzeum épületei, a Szent-Györgyi Albert Agóra és a művelődési házak épületei, a REÖK palota és a Nagyszínház épülete, valamint a Szegedi Szimfonikus Zenekar által működtetett Korzó Zeneház, a Kövér Béla Bábszínház 2023. január 1. napjától 2023. március 3. napjáig zárva tartanak. A Kisszínház 2023. január 1. és 2023. február 15. között lesz zárva. A Somogyi Könyvtár valamennyi épülete 2022. december 19. napjától 2023. március 3. napjáig zárva tart, kivéve három fiókkönyvtárat – Északvárosi, Rókusi és Odesszai – amik 2023. január 11. napjától nyitva lesznek. A Belvárosi Mozi, a Senior Center, a Partfürdő és a D2 Központ 2023. január 1-jétől 2023. március 3-áig, az IH Rendezvényközpont épülete 2023. január 1. napjától 2023. február 3-áig zár be.

A Szegedi Sport és Fürdők Kft. által üzemeltetett létesítmények zárva tartanak 2022. december 19-étől 2023. március 3-áig az alábbi eltérésekkel:
az Anna Fürdő Gyógyászat járóbeteg szakellátása a fenti időszakban is fogadja a betegeket, a gyógyúszás 2023. március 3-ától lesz elérhető az Anna Fürdőben,
a Városi Sportcsarnok és Sportuszoda 2022. december 19. és 2023. február 3. között tart zárva,
a Városi Műjégpálya a teljes 2022/2023-as szezonban zárva tart,
a társaság által üzemeltetett nyilvános illemhelyek (Károlyi utca, Játékok Kertje) a teljes fűtési szezonban zárva tartanak.

A Polgármesteri Hivatal három kirendeltsége Tápén, Szőregen és Dorozsmán 2023. március 3-áig bezár.

A Szegedi Városkép és Piac Kft. által üzemeltetett Mars téri piac a 2022. december 19. és 2023. február 28. közötti időszakban hétfőnként zárva tart, emellett az igazgató saját hatáskörben rendelkezhet rövidített – 5:00–15:00 közötti – nyitvatartás meghatározásáról.

A Szegedi Közlekedési Kft. Pulz utcai irodaépületét az orvosi rendelő kivételével, az itt található festő- és tanműhelyekkel ideiglenesen kiürítik és téliesítik a fűtési szezon végéig, az érintett munkavállalók a Körtöltés utcai telephelyen végeznek munkát. A Pláza végállomás épületét téliesítették és bezárták. A Zrínyi utcai irodaház időszakosan tart zárva 2022. december 22. és 2023. január 1. között.

Ezekkel az intézkedésekkel – a fenti felsorolás nem teljes – 1,5 milliárd forint költség takarítható meg 2023. első negyedévében.

A szökőkutak már leálltak, egy sem üzemel már Szegeden, 2023. január 2-ától március 3-áig ötven épületen kapcsolják le a díszkivilágítást.

Bölcsődei és óvodai ellátást érintő javaslatok:

Január 2-ától március 3-áig három óvoda ideglenesen bezár: a Sás utcai óvoda gyerekei a Tünde téri óvodába, a Szél utcai Napsugár óvoda gyerekei a Katona utcai óvodába,
a Honfoglalás utcai óvoda gyerekei a Kölcsey téri óvodába járnak majd.

Mind a bölcsődék, mind pedig az óvodák esetén indokolt felülvizsgálni és racionalizálni a nyitvatartási időt és azt a szülői igények felmérése alapján a lehető legrövidebb nyitvatartásra módosítani a 2022. december 1. és 2023. március 3. közötti időszakban.

Szociális és egészségügyi ellátórendszert érintő javaslatok:

Az idősek klubjai közül a Dáni utca 2., Gáspár Zoltán utca 8., Bölcs utca 11. és Kaszás utca 19. szám alatti telephelyek a 2022. december 1. és 2023. március 3. közötti időszakban tartsanak zárva. Az itt működő szociális étkeztetést, idősek nappali ellátása alapszolgáltatást, illetve a házi segítségnyújtás igénylését, valamint a kiskundorozsmai Bölcs utcai telephelyen nyújtott családsegítést Szeged közigazgatási területén levő más telephelyeken vehetik igénybe a lakosok.

A fenti négy telephelyen összesen százhúsz főnek biztosított idősek részére nappali ellátás, azaz idősek klubja. Közülük hatvan nyugdíjasnak az Alsókikötő sor 5., a Kossuth Lajos sugárút 115. és a Kereszttöltés utca 29. szám alatti idősek klubjaiban lesz elérhető az ellátás, férőhelyszám bővítést követően határozott időre, legfeljebb március 3-áig

Hőmérsékleti szabályok, energiatakarékos üzemeltetés:

Az irodahelyiségek hőmérséklete a fűtési szezonban minimum 18, maximum 20°C lehet. Az épületek azon részein, ahol a dolgozók nem töltenek huzamosabb időt – például folyosó, tárolóhelyiség, vizesblokk –, legfeljebb 18°C hőmérséklet tartható.

Nyitókép: Frank Yvette