Szokatlanul megnőtt a zálogházak forgalma, és nem csak azok miatt, akik ékszereikkel akarnak gyorsan pénzhez jutni a válságban. A BÁV-nál olyan kelendő lett a befektetési arany, hogy előfordult, elfogytak készleteik.
Jelentősen megugrott a záloghitelezést igénybe vevő ügyfelek száma a BÁV Zálog fiókjaiban az elmúlt évben – mondta az rtl.hu-nak Dandé Imre, a BÁV Zálog igazgatója, a Magyar Zálogházak és Záloghitelezők Országos Szövetségének elnöke. Utóbbi minőségében hozzátette: a BÁV Zálog tapasztalatai kisebb eltérésekkel rávetíthetők a teljes magyar zálogpiacra, a tendencia egyértelmű.
A normál üzleti évek tapasztalatai szerint – a koronavírus időszakát nem ide értve – általában nem jellemző a jelentős forgalomnövekedés, idén azonban ez megváltozott: nagyjából 20 százalékos bővülést tapasztalunk – fogalmazott Dandé Imre. Hozzátette: a korábbi minták alapján november és december jellemzően kiváltási hónapoknak számítanak, azaz ilyenkor az év más időszakaihoz képest többen fizetik vissza hitelüket, és váltják ki ékszereiket.
A BÁV Zálog vezetője most másra számít.
Idén vélhetően kevesebb ügyfél tudja majd kiváltani az ékszerét, megnő a hosszabbítások aránya, mert rezsiszámlát kell fizetni, vagy a növekedő infláció miatt a megélhetésre kell fordítani a pénzt – magyarázta az igazgató, aki ezek mellett új vevők megjelenésére is számít. Teljesen új ügyfelekre is, akiknek korábban semmilyen tapasztalatuk nem volt ezzel, és például banki hitelt vettek fel, ha pénzre volt szükségük.
Dandé Imre szerint az ékszereket jellemzően, de nem csak és kizárólag, a harminc év feletti korosztály tagjai helyezik el náluk, nagyrészt azért, mert a fiatalok kevesebb aranyékszerrel rendelkeznek. Mint mondta: ma egy fiatal inkább mobilt kap érettségi ajándékba, míg régebben ilyenkor sokakat ajándékoztak meg aranyékszerekkel. „
Feladatunknak tekintjük, hogy felhívjuk a fiatalabbak figyelmét, hogy az arany időtálló érték, kiváló befektetés
– tette hozzá.
Azokra is jellemző, hogy zálogba teszik értékeiket, akiknek nincs igazolható jövedelmük, KHR-listán vannak, vagy nagyon gyorsan pénzre van szükségük. A zálogfiókban ugyanis csak pár percet vesz igénybe a művelet: az ékszerbecsüs megvizsgálja az ékszert, megajánl egy összeget, és ha ezt elfogadja az ügyfél, akkor a pénzt kézhez is kapja. Természetesen a megajánlott összegnél kisebb hitelösszeget is lehet igényelni.
Náluk az átlagos hitelösszeg 60 ezer forint. Emellett megvan az az ügyfélkör is, akik nagyobb volumenben veszik igénybe a szolgáltatásukat, több százezer vagy akár több millió forint értékben. Az egymillió forint feletti tranzakciók már a VIP programunk részét képezik. Az ékszerek mellett jellemzőek a nagy, akár milliós értékű luxusórák is. Ez a terület dinamikusan nőtt az elmúlt időszakban.
Az év első kilenc hónapjában megugrott a kereslet a használt ékszerek iránt is. Számszerűsítve ez egészen nagy, 40 százalékos volumennövekedést jelent az előző évhez képest. Dandé Imre rtl.hu-nak megjegyezte: érdemes figyelembe venni, hogy míg a használt ékszer ára jóval kedvezőbb, mint az újé, a benne lévő arany mennyiségén a használat nem változtat.
A nyitókép illusztráció, fotó: Frank Yvette