A Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) nyolc egyetemmel kötött együttműködési megállapodást, amellyel az Úszó Nemzet Programban résztvevő oktatók kiválasztását és fejlesztését segítik.
A MÚSZ pénteki sajtótájékoztatóján Wladár Sándor, a szervezet elnöke elmondta, a magyar sport történetében egyedülálló megállapodásról van szó. – Nem látszatintézkedésekre, hanem valódi együttműködésre van szükség. Lépést kell tartani a modern világgal, a kialakult gazdasági helyzettel, az energiaárakkal. Csak egy jól működő kölcsönös munka vezethet eredményhez – nyilatkozta Wladár, aki emlékeztetett rá, a 2018-ban megálmodott, állami támogatással létrejött program jelenleg húsz városában körülbelül 20 ezer gyermekkel és 230 oktatóval zajlik.
Korábban a szakértők bevonták az illetékes oktatás- és sportpolitikáért felelős tárca képviselőit, és az általuk megfogalmazott szakterületi javaslatokat beépítették a programba. Wladár Sándor kiemelte, az energiaválság okozta gazdasági helyzetben is 77 uszoda működését sikerült megmenteni, aminek köszönhetően a tervek szerint jövő szeptembertől már 46 ezer gyermeket tudnak bevonni a programban, ezt a számot pedig néhány éven belül 100 ezerre szeretnék feltornázni.
A MÚSZ-elnök külön kiemelte az ötszörös olimpiai bajnok Egerszegi Krisztina szerepét, akit sikerült meggyőzni, hogy legyen a program nagykövete, azóta pedig minden héten járja a fővárosi és vidéki helyszíneket, ahonnan értékes beszámolókat készít rendszeresen.
A sajtótájékoztatón a MÚSZ nyolc egyetemmel kötött megállapodást, az ünnepélyes aláíráson a Szegedi Tudományegyetem, az Eötvös Loránd Tudományegyetem, a Debreceni Egyetem, a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem, a Pécsi Tudományegyetem, a Nyíregyházi Egyetem, az egri Eszterházy Károly Katolikus Egyetem és a győri Széchenyi István Egyetem képviselői látták el kézjegyükkel a szerződést.
A nyitóképen Sós Csaba szövetségi kapitány, Sterbenz Tamás, a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem rektora, Pető Károly, a Debreceni Egyetem rektorhelyettese, Hamar Imre, Eötvös Loránd Tudományegyetem rektorhelyettese, Gellén Klára, a Szegedi Tudományegyetem rektorhelyettese, Wladár Sándor a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) elnöke, Lukács Eszter, a Széchenyi István Egyetem nemzetközi stratégiai elnökhelyettese, Jakab Ferenc, a Pécsi Tudományegyetem rektorhelyettese, János István, a Nyíregyházi Egyetem rektorhelyettese és Váczy Kálmán Zoltán, az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem rektorhelyettese (b-j). Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt