Rákszűrés a Dóm téren

Sokan kértek ingyenes szűrést a rákellenes kampányban Szegeden

Egyetem Helyi hírek Ország

A daganatos megbetegedések megelőzéséhez kapcsolódó “Ismerd fel időben!” kampány részeként rendeztek ma  Szegeden a Dóm téren egészségügyi állapotfelmérést és szűrést szakszemélyzet segítségével.

Szerdán 10 és 16 óra között várták az érdeklődőket a szervezők, a Magyar Orvostanhallgatók Szövetsége a Magyar Rákellenes Liga és a Nemzeti Népegészségügyi Központ. A program és a szűrés Budapest és Pécs után érkezett meg Szegedre, holnap Debrecenbe mennek.

Rozványi Balázs, a Magyar Rákellenes Liga elnöke korábban elmondta, Magyarország sajnos még mindig élen jár a daganatos megbetegedések okozta halálozásban. Hangsúlyozta, a szűrővizsgálatoknak és az egészséges életmódnak nagy szerepe van a betegség megelőzésében. Magyarországon azonban még mindig nagyon alacsony a szűrési hajlandóság – tette hozzá.

Szeged alaposan rácáfolt az alacsony szűrési hajlandóságra, akadt, aki már fél 9-kor beállt a sorba és nem ő volt az első. Ott jártunkkor, fél 12 körül több mint százan várakoztak türelmesen, amire szükség is volt. Először regisztrálták magukat, majd következett maga a szűrés.

Öt éve tart már a Házhoz megyünk! elnevezésű program, amely során elsősorban a hátrányos helyzetű kistelepülésekre látogatnak el, ahol egyébként az egészségügyi ellátás csak nehezen lenne elérhető. Szinte mindenütt hosszú sorok várnak a szűrőbuszra. Szeged nem kistelepülés, nem is hátrányos, így azután a sor még hosszabb volt. Kora délelőtt egy kisebb falura, 2-300 emberre becsülte a várakozók számát az egyik szegedi portál.

A sorban megláttam a legendás JATA Klub egykori, mára nyugdíjas rendezőjét, aki megkértem, hívjon fel, amikor végzett. Kiderült, 10.40-kor állt be a sorba, 1 órára jutott el  a regisztrációig. Utána hazament ebédelni, majd negyed háromkor ismét beáll a sorba – negyed ötre végzett.

– Ezt a napot erre szántam, de nem mindenkinek volt ennyi ideje. Akadt aki az egyik vizsgálat után már nem várta meg a másikat és elment – mondta, hozzátéve, a mindenki nagyon segítőkész volt vele. Jó hír még, hogy nagy bajt nem találtak nála, talán csak a vérnyomása volt magasabb a kelleténél…

Ezzel együtt – vagy épp ezért – maximális köszönet a szervezőknek és minden résztvevőnek. A teljesen ingyenes programon vérnyomás- és vércukormérés, koleszterin- és trigliceridszint-meghatározás, férfiaknak PSA mérés, kardiovaszkuláris állapotfelmérés, csontsűrűségmérés, testösszetétel analízis, szájüregi szűrés és légzésfunkciós vizsgálat is szerepelt az “étlapon”.

Fotók: Frank Yvette