Az egyetemet, a járműipari központot és az algyői hidat is érintik a felfüggesztett szegedi beruházások

Gazdaság Helyi hírek Ország

Összesen 270 beruházást függesztett fel az Építési és Közlekedési Minisztérium 2022 májusa és 2023. június 6. között, derült ki abból a levélből, amit Lázár János építési és közlekedési miniszter küldött Vadai Ágnes DK-s képviselő írásbeli kérdésére.

A 270 tételt tartalmazó listán három felfüggesztés Szegedet közvetlenül és erősen érinti. Egyik a 66. sorban szereplő Science Park Szeged Járműipari Kompetencia Központ építése, ami a lézeres kutatóközpont szomszédságában fejlesztendő tudományos park egyik beruházása lenne. A közel 1,8 milliárd forint értékű közbeszerzést Ferroép Zrt. nyerte el, a munka egyenlőre nem indulhat el.

A sorral lejjebb kiderül, hogy felfüggesztették a Szegedi Tudományegyetem Atlétikai Centrumának kivitelezését is. Pedig a Hattyas soron található egyetemi sportközpont atlétikai pályája nagyon megérett már a felújításra.

Nem jut pénzt  47. sz. főút Algyő és Szeged közötti szakaszán a gyalogos-, és kerékpáros forgalom elősegítésére sem, ez a beruházás már az előkészítő szakaszában léket kapott.

A várólistára került beruházások között több megyei van még, és mind a 47-es úthoz kapcsolódik, így

az algyői Tisza-híd 2×2 sávra bővítése párhuzamos kerékpárút kialakítással,
a 47-es főút Hódmezővásárhelyt elkerülő szakaszán a lassú járművek forgalmi vizsgálata,
a 47-es főút Székkutast elkerülő szakaszának műszaki előkészítése.

Nyitóképen a Járműipari Kompetencia Központ látványterve