Szeged, társulati ülés, Szegedi Nemzeti Színház, évadnyitó, színház, kultura

Sorra mondanak fel a szegedi színház munkatársai

Helyi hírek Kultúra

Az alacsony fizetések miatt lassan elfogynak a szegedi színház technikai és egyéb szakemberei, akik nélkül nem lehet megtartani az előadásokat. A Szegedi Nemzeti Színháznál tíz alkalmazott mondott fel az elmúlt hónapokban – számolt be a Telex.

Hirdessen nálunk! Megéri!

A Szegedi Nemzeti Színház is jóval kevesebb támogatást kap az államtól a 2023/24-es évadban, mint amennyit a kormány korábban ígért. Az intézmény anyagi gondokkal küszködik, a város önkormányzata – 1 milliárdos saját támogatása mellett – 316 milliós plusztámogatást volt kénytelen megszavazni a színháznak. Az összeg végül 266 millió lett, mert az intézmény beleegyezett, hogy 50 milliót megtakarítanak a kiadásaikon.

Ennek érdekében mindent megteszünk, de a takarékoskodás nagyon nehéz feladat, mert az elmúlt években minden költségünk növekedett

– mondta Barnák László, a színház főigazgatója a Telexnek.

Hozzátette: számára érthetetlen, hogy a kormány miért nem emelte meg az állami támogatást, pedig szerinte ez indokolt lett volna, “hiszen minden többe kerül, mint egy éve”. A színháznak mintegy 300 állandó dolgozója van, és nekik is többet kellene fizetni, mert az infláció befolyásolja az emelkedő béreket. Barnák László elmondta:

A színházat egymás után hagyják ott a munkatársak, az utóbbi 2-3 hónap folyamán tízen távoztak, köztük az énekkarból hárman. Van, aki a fővárosba vagy egyetemre ment dolgozni, de olyan kellékes is akad, aki inkább éttermi felszolgáló lett.

Megkezdődött az évad a Szegedi Nemzeti Színházban

Megkezdték az évad első operabemutatójának próbáit a Szegedi Nemzeti Színházban

Fotó: Frank Yvette