Interkontinentális kiállítás keretében mutatják be a szegedi Rajz-művészettörténet Tanszék egyik kiadványát

Helyi hírek

Interkontinentális kiállítás keretében mutatja be Leltár 2018 című kiadványát az SZTE JGYPK Rajz-művészettörténet Tanszék. 70. évfordulójának jubileumi kiadványa egy rangos nemzetközi pályázat keretében jutott el a tengeren túlra. A kiadvány öt nagyváros Nemzeti Múzeumában látható. Az első állomás a Kolumbia Nemzeti Múzeum.

Hirdessen nálunk! Megéri!

Az Intercontinental Biennal 2018-ban indult és minden évben megrendezik. A biennálé célja, hogy támogassa a kortárs művészetet és designt, valamint hogy lehetőséget nyújtson a művészeknek és tervezőknek, hogy munkájukat a világnak bemutathassák. A biennálé minden évben különböző témára fókuszál, és a kiállításon szereplő művek gyakran aktuális társadalmi és politikai kérdéseket vizsgálnak. A kiállítások eddig egyedi tematikák köré szerveződtek. Az eddigi tematikák a világvárosok, a klímaváltozás, a különbözőségek és a helyi közösségek köré szerveződtek. A biennálé 2023-as kiadásának témája a “Különböző kultúrák” címet viseli. A kiállításon öt országból érkező művészek és tervezők munkái szerepelnek. A 2023-as biennálét több mint 100 000 ember látogatta meg eddig és minden évben egyre népszerűbbé válik.

Az exkluzív katalógus a Rajz-művészettörténet Tanszék 70 éves jubileumára – Marosi Kata és Gál Lehel vezetésével – összegyűjtött kiállítás-leltár kísérője lett, amely olyan ismert alkotók munkáit mutatja meg, mint Kereszty Zsolt vagy Zoltánfy István. A kötet köszöntőjét Dr. Döbör András, az SZTE JGYPK dékánja, és Dr. Nátyi Róbert művészettörténész, az SZTE BBMK dékánja írta. Ez a katalógus debütált december 7-én a Kolumbia Nemzeti Múzeumban, majd minden hónapban még négy állomást jár be, Argentínában, Braziliában, Kanadában és az Egyesült Államokban.

“A katalógusban bemutatott elődök példaképek lehetnek a fiatalok előtt. Az SZTE Rajz-művészettörténet Tanszék tanáraként úgy gondolom, hogy kellő mértékben tudjuk támogatni a hallgatók munkáját és kiteljesedésüket. A pályám kezdetén nem is gondolhattam arra, hogy Los Angeles, Hong Kong vagy Korea lehet a megjelenések helyszíne. Minden hallgatónak esélye van megmutatni digitális munkáit a nemzetközi színtéren, ha hisz benne, hogy ez sikerülhet és mindent meg is tesz ezért” – mondta el Kiss Ferenc.

Kiss Ferenc tervezőgrafikus művész, a Rajz-művészettörténet Tanszék oktatója és a kötet tervezője elmondta, hogy nagy öröm számára, hogy a múlt letéteményeseként a 70. jubileum emlékére elkészült katalógus a nemzetközi porondon is bizonyíthatja komplex értékeit és azt, hogy a design a művészettel egyenlő és nem művészetre vágyó diszciplína. Ahogy ars poeticája is hangsúlyozza, a másik az egész értelme. Az amerikai kontinensen bemutatásra kerülő alkotók a tervezőgrafika támogatásával hirdethetik a vizualitás egyetemességét.

(Szegedi Tudományegyetem)