Már 138 roncsautótól tisztította meg a határmenti településeket a Csongrád-Csanád Vármegyei Kormányhivatal.
2023. november 16-án lépett hatályba a déli határnál található elhagyatott járművekkel kapcsolatos intézkedésekről szóló rendelet, amelyről a Szegedi Nap is beszámolt, és, amely kizárólagos illetékességgel a Csongrád-Csanád Vármegyei Kormányhivatalt jelölte ki a déli határnál található elhagyott gépjárművek elszállításával kapcsolatos hatósági feladatok ellátására.
A rendelet értelmében a kormányhivatal elszállíttathatja az olyan járművet, amelyen hatósági jelzés nem található, és erre tekintettel a jármű a forgalomban nem vehet részt, vagy amely nem felel meg a gépkocsi fogalmának, és amelyet valószínűsíthetően embercsempészés bűncselekmény megvalósításához elkövetési eszközként felhasználtak.

Az elszállított járművek azonosító adatait (alvázszám, motorszám, ha van, hatósági jelzés) honlapján feltünteti.

Ha az elszállított jármű tulajdonosa, illetve üzembentartója nem állapítható meg, vagy a felszólítás ellenére az elszállított járművet az elszállítástól számított három hónapon belül nem veszi birtokba, a Csongrád-Csanád Vármegyei Kormányhivatal gondoskodik a jármű árverés útján történő értékesítéséről vagy más módon történő hasznosításáról.
(kormanyhivatalok.hu)
Fotó: Csongrád-Csanád Vármegyei Kormányhivatal/Gémes Sándor