Különleges hangszerek, ismert dallamok, jó hangulat – nagy sikert aratott mind a két rendhagyó énekóra a szegedi Tabán Alapfokú Művészeti és Általános Iskolában, ahol a Muzsikás együttes húzta a talpalávalót.
A Muzsikás együttes 1973 óta működő nemzetközi hírű Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas magyar népzenei együttes, amely 2008. november 2-án a legrangosabb nemzetközi világzenei elismerésének a World Music Expo WOMEX-díjának kitüntetettje volt, Sevillában. Népzenei és világzenei eseményeken egyaránt fellépnek, de nem idegen tőlük az alternatív zene, a dzsessz, a kelta és a zsidó zene sem. Muzsikáltak már a világ legnevesebb koncerttermeiben, ilyen volt a Royal Festival Hall, a Royal Albert Hall, a Théâtre de la Ville, az Accademia Nazionale di Santa Cecilia vagy a Carnegie Hall. Zenéjük a hagyományos népzenét és a 20. századi magyar komolyzenét ötvözi.
Gégény Gáborné, a Tabán Alapfokú Művészeti és Általános Iskola énektanára kiemelte: a rendhagyó énekórák több szempontból is különlegesnek bizonyultak, egyrészt azért, mert a gyerekek élőben hallhatták a hangszereket és megismerkedhettek olyanokkal is közülük, amelyekkel az énekórán nem találkoztak vagy nem kerültek szóba. Ilyen volt például a tambura vagy az ütőgardon. Másrészt azért, mert egy igazi élményben lehetett részük.
– A Muzsikás együttes 50 éve járja az országot, általános és középiskolásoknak tart rendhagyó énekórákat, a Tabánban is jártak már 15 évvel ezelőtt és már akkor is különleges élményben volt részük az itt tanulóknak. Ez a program olyan zenei élményhez juttatja a gyerekeket, amit talán máshol nem tapasztalhatnak meg. Amellett ugyanis, hogy a zenészek ismertették a legfontosabb tudnivalókat velük, megénekeltették őket, az általuk ismert népdalokat játszva. Azt hiszem, egy világhírű zenekarral nem sokan énekelhetnek csak úgy együtt. Így a különböző hangszerek, dallamok és szövegek megismerése mellett, a rendhagyó énekóra különlegessége maga az élményszerzés volt – mondta a tanárnő.
A rendhagyó énekórák interaktívak voltak, és azokat a MOL-Új Európa Alapítvány támogatta, az iskoláknak nem kellett fizetnie az előadásért.
– Gyermekeink szívesen énekeltek, csujogattak. Öröm volt látni, hogy milyen jó hangulatban telt el mind a két óra, az egyiken az alsó, a másikon a felső tagozatos diákok vehettek részt – osztotta meg Gégény Gáborné.
Fotó, videó: Frank Yvette