Létezik, hogy meginog a magyarok Istenbe vetett hite? Létezik, hogy egyre kevesebben járnak majd templomba és gyülekezetbe? Létezik, hogy az egy hónappal ezelőtt kirobbant kegyelmi ügy ekkora hatást gyakorolna a keresztény Magyarországra, magyarokra? Létezik. Dr. Perintfalvi Rita teológussal beszélgettünk.
Ön, mint teológus, mit gondol arról, hogy a kegyelmi ügy kirobbanása óta (amelyben Balog Zoltán is érdekelt volt, ezáltal pedig a Magyarországi Református Egyház is) egyre több, egyházhoz kapcsolódó személyről merik felfedni áldozatok vagy épp ismerősök, esetleg teljesen ismeretlenek az igazságot?
A nemzetközi eseteket szakértőként ismerve elmondhatom, hogy van egy természetes dinamika ebben. Amikor kirobban egy-egy súlyos gyermekek ellen elkövetett szexuális bántalmazási ügy, akkor szinte mindig kiderül az, hogy eltussolás is kapcsolódik hozzá valamilyen formában. Ezért ezeket az ügyeket én mindig a maguk egységében vizsgálom. Van a tett és van a tett eltussolása vagy ennek kísérlete, de ez a kettő összetartozik. Ezért gondolom azt, hogy a pedofília vétségében nem csupán az elkövető, de az eltussoló is bűnrészes, felelős. Ezt a büntetőjog is így látja. Nos, amikor ezzel a társadalom, egy napvilágra került súlyos botrány kapcsán szembesül, akkor az emberek lesokkolódnak. De ez a sokk, megrökönyödés, döbbenet, düh elindíthat pozitív fejleményeket is. Vagyis azt, hogy az emberek végre hinni fognak az áldozatoknak és az áldozatok ezért végre veszik a bátorságot, hogy elmondják azokat a borzalmakat, amelyek velük is megtörténtek. Így lehet minden egyes kirobbant, fájdalmas eset, azok is, ahol vagy az elkövetők, vagy az eltussolók vagy a tetteseket védők egyházi személyek, a tisztulás fájdalmas eszköze.
Miért nem mertek az emberek erről eddig ilyen nyíltan beszélni? Tisztelet a kivételnek.
Beszéltek eddig is. A bicskei gyermekotthonban bántalmazott fiúk már 2016-ban kamerák elé álltak. Pető Attila történetét, aki az első olyan magyar túlélő, aki arccal és névvel vállalta fel azt, hogy egy katolikus pap molesztálta őt, már 2021 óta ismerjük. Ebben az évben jelent meg az „Amire nincs bocsánat – Szexuális ragadozók ez egyházban” című tényfeltáró könyvem is, amiben újabb tíz további áldozat ált a nyilvánosság elé, bár ők név nélkül. Az áldozatok hallgatásának nagyon komplex okai vannak. A legfőbb ok a trauma okozta lelki megsebzettség. Sokan évekig, sőt akár évtizedekig is képtelenek beszélni arról, hogy bántalmazták őket. A trauma olyan, mint egy befagyott tó, igen nehéz a jegét feltörni, mert az emlékek végtelenül fájdalmasak. Ezért az emberi lélek igyekszik minél mélyebbre elzárni őket. Az már a gyógyulási folyamat egy fontos állomása, amikor az áldozat képes beszélni. De ilyenkor újraéli a traumát. Előjönnek a képek, érzések, gondolatok. Szinte olyan erővel, mint a bántalmazás pillanatában. Ezért nagyon nehéz, akár rendőrséghez, akár az egyház hivatalos szerveihez fordulni ilyen ügyekkel. Arról nem is beszélve, hogy a katolikus egyházban csupán 2019 óta létezik bejelentőrendszer, ahol ezeket az esetek végre jelenteni tudják az érintettek. A rendőrség sem mindig felkészült az ilyen ügyekre, bár nekem most rendkívül jó tapasztalataim is vannak. Van egy nagyon fontos pszichológiai szabály, ha bárkit bántalmazás ér, legkésőbb három napon belül kell találni egy olyan bizalmas személyt, akinek ezt el tudja mondani, aki empatikusan meghallgatja és hisz az áldozatnak. Ez a személy lehet egy szülő, egy tanár, egy barát, bárki. S ha akad ilyen és sikerül elmondani az elmondhatatlant, akkor a traumából nem lesz traumatizáltság. Vagyis egy olyan lelki seb, ami évekre, évtizedekre, sőt néha egy életre meg tud nyomorítani egy embert. Különösen akkor, ha kisgyermek volt még, amikor mindezt elszenvedte.
Hogyan csapódhat le mindez a vallásos emberek körében, meginog az egyházba és ezáltal az Istenbe vetett hitük?
Az ilyen igazságtalan és égbekiáltóan erkölcstelen esetek, mint az, hogy Balog Zoltán református püspök közbenjárt abban, hogy egy pedofil bűnözőt segítő tettestárs kegyelmet kapjon a köztársasági elnöktől, óriási hitelvesztést hoznak az egyháznak. Mert az emberek a püspököt, aki valóban annak hivatalos képviselője és megjelenítője a társadalom felé, azonosítják magával az adott egyházzal. Jelen esetben Balogot a református egyházzal. Ez egy teljesen természetes folyamat. Ezért is fontos tudni minden egyházi vezetőnek, hogy amikor olyan bűnt követ el, ami napvilágra kerül, akkor azzal nem csupán magának, hanem az egész intézménynek súlyos kárt okoz. Ilyenkor egy dolog van, amivel megelőzheti a reputációvesztést: ki kell állnia a nyilvánosság elé, őszintén el kell ismernie tetteit, bocsánatot kell kérnie az áldozatoktól és vállalnia kell tettei következményeit. Jelen esetben azt, hogy mivel méltatlanná vált a püspöki tisztséghez, amelyet csupán „feddhetetlen” és „jó hírben álló ember” viselhet – a református egyház tanítása szerint – önként le kell mondania. És visszavonulva a hatalomtól, vezekelni kell a bűneiért. Nos, Balog püspöknél ennek sajnos nyomait sem látjuk. Saját hibáinak elismerése helyett, egyházellenes boszorkányüldözésről beszél. Ezzel pedig tovább súlyosbítja az egész református egyház hitelvesztését.
Van arra esély, hogy többen elpártolnak, mondjuk a református vagy katolikus egyházaktól és gyülekezetek mellé szegődnek?
Ha egy ilyen botrány kitör, akkor a közvélemény általában teljesen összemossa az egyházakat, felekezeteket, vagy akár kis egyházak alternatív gyülekezeteit is egymással. Tehát, ami veszteség most a reformátusoknak, az nem lesz nyereség sehol másutt. Sőt mindenütt veszteség lesz, mert az emberek homogén módon látják az egyházakat és a vallást, mint jelenséget. És azt fogják gondolni: minden egyház, minden püspök, minden pap és lekész ilyen. Ez persze egy téves általánosítás, de a hatás mégis így működik. Ezért sajnálatos most, hogy például egyetlen katolikus egyházi vezető sem szólalt meg Balog botránya kapcsán, pedig ez az ügy nekik is ártott, nem közvetlen, de közvetett módon mindenképpen.
Van a papi, lelkészi hivatással járó önmegtartóztatásnak köze ahhoz, hogy a papokból, lelkészekből pedofil válik?
A cölibátus csupán a római katolikus egyházban létezik, mégis vannak pedofil elkövetők az összes többi egyházban, vallási közösségben is. Ez igazolja az épp nemrég kirobbant botrány Sz. atya esete, aki az ügyészség vádjai szerint legalább öt kislányt molesztált szexuálisan, a Hajdúdorogi Főegyházmegye görögkatolikus papja, aki maga is többszörös családapa, tehát nem él cölibátusban. A pedofília egy súlyos pszichoszexuális zavar, aminek nem oka a cölibátus közvetlen módon. Közvetett módon azonban mégis lehet rá hatással. Egyrészt azáltal, hogy egy katolikus papnak nem kell megházasodnia, nem kell bizonyítani a közösség előtt, hogy egyébként tisztes családapaként is megállná a helyét, vagyis képes lenne egy felnőtt nővel egészséges testi-lelki kapcsolat felépítésére, ezért az olyan személyek, akik különféle pszicho-szexuális zavarokkal rendelkeznek, gyakran a papságba menekülnek. Hiszen így nem kell megválaszolniuk senki felé a kérdést, hogy miért nincsen feleségük, gyermekük. Sőt a közösség elismeri és becsüli az önfeláldozásukat és a lemondásukat a családról. A pedofil zavarral rendelkező személyeket pedig kifejezetten vonzzák az olyan szakmák, ahol gyermekek közelében lehetnek, velük bizalmi viszonyt alakíthatnak ki, sőt ezt mindenféle külső ellenőrzés nélkül tehetik. A papság pedig ilyen. Tehát a cölibátus feloldása önmagában nem oldaná meg problémát, mert az jóval összetettebb, mégis egy rendkívül időszerű kihívás marad a katolikus egyházi vezetés számára.
Zárásképpen: hová helyezik ma a magyarok a vallást, a hitet az életükbe? Melyik polcon kap helyet? Valóban annyian élnek hithű életet, mint, amennyien vallják?
A magyar társadalom sokkal inkább szekuláris, mint vallásos. A legtöbb statisztika azt mutatja, hogy a magát vallásosnak mondók közül is csupán egy kis töredék 10-12% gyakorolja a vallását, például rendszeresen vasárnapi templomba járással. Viszont a kereszténység, mint kulturális identitás a többségnek fontos Magyarországon. Ez azonban sokkal inkább kulturális kötődést, a keresztény hagyományok (ilyenek az ünnepek, vagy a különböző értékek) tiszteletét jelenti, mint aktív gyakorló vallásosságot. Az ilyen botrányok pedig, amelyekről most beszéltünk, további negatív hatással lesznek az eddig még aktívan vallásosakra. Ők kiábrándulnak és elhagyják az egyházakat. Most is olvashatunk ilyenről, akár a Facebookon is, hogy sok református gyülekezeti tag kilépett Balog vállalhatatlan ügye miatt a közösségéből, és erről nyíltan is kommunikál. Ezzel is próbálnak nyomást gyakorolni a református egyházi vezetésre, lássuk meg milyen sikerrel!
Pósa Tamara
Fotó: Frank Yvette, contempal.com/Szűts Pál
