Szeged, Szegedi Kortárs Balett, Fekete hattyú, Kisszínház, kultura, balett, tánc

Pénteken mutatják be a Fekete hattyút, a Szegedi Kortárs Balett új produkcióját, ott jártunk a főpróbán – képgaléria

Helyi hírek

Pénteken mutatják be a Szegedi Nemzeti Színházban a Fekete hattyút, a Szegedi Kortárs Balett új produkcióját, a darabbal a társulat ezt követően belgiumi turnéra indul.

Juronics Tamás, a társulat művészeti vezetője az előadás főpróbája előtt újságíróknak elmondta, a világ legismertebb klasszikus balettjének feldolgozása során nemcsak új formai megoldásokat kerestek, hanem új tematikai lehetőségeket is. A darab címeként a Fekete hattyút, a történet negatív, konfliktusokat szülő karakterét választották.

A történethez pszichoanalitikus megközelítéssel fordultak, az előadás mélyebbre ás a lelki témákban, mint ahogy az egy hagyományos balettprodukciótól elvárható lenne. Csajkovszkij klasszikus zenéjét azonban megtartották, hiszen az önmagában annyira erős és kifejező, hogy jól tudja szolgálni a modernebb változat drámaiságát – közölte a művész.

A feldolgozás során új történet született, amely egy lány sorsát követi, aki egy 19. század végi orosz pszichiátria lakója. Ebben a korban még nem a pszichológusi beszélgetések voltak a terápia jellemző eszközei, hanem a gyógyszerek és néha a még durvább beavatkozások – mondta Juronics Tamás.

Szeged, Szegedi Kortárs Balett, Fekete hattyú, Kisszínház, kultura, balett, tánc, Juronics Tamás
Juronics Tamás

A hagyományos verzióban az egymással rivalizáló két szerepet, a fehér és a fekete hattyút ugyanaz a táncosnő táncolja, míg a Fekete hattyúban egy személy két alakját két külön művész játssza. A darab végére azonban kiderül, hogy személyiséghasadás, a skizofrénia egyik fajtájának ábrázolásáról van szó. A darab műfaja balett-thriller, hiszen a történetben feltűnik egy krimiszál, a több haláleset körülményeit a pszichoanalízis eszközeivel tárják föl – mondta a koreográfus.

Juronics Tamás úgy fogalmazott, “nem tántorodnak el attól, hogy színházat csinálnak”. Nagyon erősen hisznek a színpadi összhatásban, a karakteres látványelemekben és a történetmesélés erejében. A darab képi világának megteremésében Bianca Imelda Jeremias segített jelmezeivel, Tóth Kázmér a díszletek, Szabó Dániel a fények, Madarász “Madár” János a vetítések megtervezésével. A koreográfia a társulat tagjainak bevonásával született, ki-ki aktívan részt vett az általa játszott karakter mozdulatainak megformálásában, a duettek megtervezésébe pedig Czár Gergely kapcsolódott be.

Pataki András igazgató elárulta, a társulat belga partnerétől kapták több mint egy éve az ötletet, hogy dolgozzák föl Csajkovszkij klasszikus művét A hattyúk tavát. Az együttes április 18-tól hét belgiumi városban nyolc előadást tart, ajd októberben Franciaországban vendégszerepelnek a darabbal, ezt követően Finnországban, ősszel pedig újra visszatérnek Brüsszelbe.

Szeged, Szegedi Kortárs Balett, Fekete hattyú, Kisszínház, kultura, balett, tánc, Juronics Tamás, Pataki András
Balról jobbra: Juronics Tamás, Pataki András.

A produkció budapesti bemutatóját május 2-án tartják a Nemzeti Táncszínházban, majd az előadás újra látható Szegeden, május 16-án pedig Balatonfüreden is.

(MTI)

Fotó: Frank Yvette