Szeged, Szegedi Szabadtéri Játékok, Rebecca, próba, Szegedi Nemzeti Színház, Janza Kata, kultura, színház

Janza Kata: mindig nagy örömmel jövök Szegedre fellépni, nekem ez a második otthonom

Helyi hírek

Hamarosan a Szegedi Szabadtéri Játékok saját produkciójaként láthatja a közönség Sylvester Lévay és Michael Kunze Rebecca című musicaljét a Dóm téren. A musical szabadtéri világpremierjét 2024. július 26-án, 27-én, 28-án és augusztus 2-án illetve 3-án Magyarország legnagyobb színpadán Béres Attila állítja színpadra Bolba Tamás zenei vezető, karmester és Tihanyi Ákos koreográfus közreműködésével. Az első szegedi próbán az egyik főszereplőt, Mrs. Denverst, azaz Janza Katát kérdeztük a részletekről.

Hirdessen nálunk! Megéri!

Janza Kata először játszik együtt Gallusz Nikolettel egy színpadon, először váltótársai egymásnak a nagyérdemű előtt. Két karakter is jutott nekik, mind a kettő egyformán meghatározó a történet szempontjából. Mrs. Denvers és Beatrice Lacy is egyaránt fontosak és más-más kihívások elé állították a színésznőket. A művésznőt először a közös munkáról faggattuk.

– Az elmúlt években gyakorlatilag csak váltó szereposztásban léptem színpadra, sőt az utóbbi időben hármas szereposztásban játszottam a legtöbbet, így aztán számomra ez a feladat a Rebeccában sem okoz gondot. Nagyon szeretek egyébként így dolgozni és bármennyire is furán hangzik, soha nem gondolok vetélytársként a váltótársamra, partnerként tekintek rá, sőt, ha tehetem, segítem őt mindazzal, amit a rendező nekem már átadott. És azt hiszem, szerencsésnek mondhatom magam, mert az elmúlt közel harminc évben, ezt a sok-sok segítséget és szeretetet eddig mindig vissza is kaptam. Arról nem beszélve, hogy mennyit tanul ilyenkor az ember, hiszen kívüről végignézheti a saját szerepét, egy másik személy megformálása által. A musicaleknél pedig kifejezetten fontosnak tartom azt, hogy ha csak egy mód van rá, legyen váltótársa az adott színésznek, ugyanis az nagyon nagy megnyugvást tud okozni, ha az ember tudja, hogy nem marad el előadás még akkor sem, ha vele történik valami – kezdte a beszélgetést Janza Kata.

Bár a színésznők régóta ismerik egymást és követik a másik munkásságát, különleges lehetőségként tekintenek arra, hogy ugyanabban a szerepben állhatnak színpadra Szegeden, a Dóm téren, ahol sok-sok meghatározó pillanatban volt már része mindkettőjüknek.

Szeged, Szegedi Szabadtéri Játékok, Rebecca, próba, Szegedi Nemzeti Színház, Janza Kata, kultura, színház
Janza Kata

– Nagyon gyorsan kiderül, hogy a színészpartnered és közted van-e kémia. Szerencsére mi Nikivel szinte azonnal megtaláltuk a közös hangot. Bár elmondása szerint a hírem megelőzött, ugyanis több helyről is azt hallotta, hogy egy pozitív, energetikus, szerethető ember vagyok, aminek én nagyon örültem. A próbák zökkenőmentesen zajlottak mindvégig. Volt jónéhány kedves kis pillanatunk. Például, amikor nem tudtuk eldönteni, hogy melyik szerepet próbáljuk, akkor a zongorista feldobott egy pénzérmét és az döntötte el, hogy melyikünk, melyik szerepet próbálja. De akadt olyan is, amikor az egyikünk azt érezte, hogy neki most nagyobb szüksége van az egyik, vagy másik szerep gyakorlására és akkor ehhez igazítottuk az adott próbát. Béres Attila rendező ebben szabadkezet adott, ami számunkra egy plusz volt – mondta.

A művésznő arra a kérdésre, hogy milyen volt együtt dolgozni Béres Attilával, azt válaszolta, hogy: fantasztikus.

Szeged, Szegedi Szabadtéri Játékok, Rebecca, próba, Szegedi Nemzeti Színház, Janza Kata, kultura, színház
A színésznő szeret Béres Attilával együtt dolgozni.

– Attila csodálatos rendező, a budapesti próbafolyamatok alatt gyakorlatilag készre összerakta a darabot, ez azt jelenti, hogy mindnyájan képbe kerültünk a saját karakterünkkel úgy fejben, mint lélekben. Ez annak is köszönhető, hogy Attila pontosan tudja, hogy melyik szereplőjének, mit és hogyan kell, hogy mondjon, elmagyarázzon, kire, milyen hatást kell, hogy gyakoroljon annak érdekében, hogy az az adott szerep a lehető legjobb legyen. Ez pedig azért van, mert ismer bennünket, felkészült belőlünk. Ez jól mutatja azt is, hogy Attila tudta, hogy a szegedi próbafolyamatok alkalmakor erre már nem lesz lehetőség, hogy itt már mással kell foglalkoznunk – mesélte a művésznő.

A nyomás nagy, hiszen az előadás óriási sajtóvisszhangnak örvend, ez pedig a színészekre is plusz felelősséget helyez.

– Óriási öröm, hogy az emberek bizalmat szavaztak az előadásnak és jegyet váltottak rá. Részükről a kíváncsiság nagy, részünkről pedig az izgalom az. Arról nem is beszélve, hogy a szakma és a közönség is már úgy emlegeti a darabot, mint az év szuperprodukcióját, amitől még inkább felelősnek érezzük magunkat azért, hogy valami olyat rakjunk le az asztalra, ami valóban emlékezetes élmény marad – emelte ki.

Janza Kata zárásképp elmondta: Szegedre úgy tekint, mint a második otthonára.

– Számomra mindig ajándék, ha Szegedre jöhetek fellépni, bármennyire is hihetetlen, de még ennyi év után sem úgy tekintek rá, mintha az magától értetődő lenne. Öröm, ha megcsörren a telefon, szeretek itt lenni – zárta gondolatait Janza Kata.

Pósa Tamara

Fotó: Frank Yvette