2733 magyar család várt 2023 végéig arra, hogy örökbe fogadhasson, az örökbefogadásra váró gyermekek száma azonban ugyanebben az időszakban 2000 körül alakult. Na de akkor, hol a hiba? Miért olyan lassú az örökbefogadási folyamat? Egyáltalán milyen kritériumoknak kell megfelelni hozzá, és mi a menete? Többek között erről is kérdeztük Mártonffy Zsuzsát, az orokbe.hu megálmodóját.
Milyen feltételek szükségesek ma Magyarországon ahhoz, hogy valaki örökbe tudjon fogadni?
Általában elmondható, hogy a hazai jogszabályok kevés kikötést tesznek ebben, és nagyobb szerepe van az örökbefogadásra való, alkalmasságot elbíráló szervezeteknek. A törvény annyit mond ki, hogy csak cselekvőképes személy fogadhat örökbe, akinek nincs nevelésbe vett gyermeke és nem szüntették meg a szülői felügyeletét. Az örökbefogadáshoz alkalmasnak kell bizonyulni, azaz megfelelő élethelyzet, személyiség, lakás, jövedelem és egészségi állapot szükséges, ezt egy alapos eljárásban vizsgálja a Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat. Ezen kívül bizonyos életkori kikötéseknek is meg kell felelni. Az örökbefogadónak legalább 25 évesnek kell lennie, és legfeljebb 45 évvel lehet idősebb a gyermeknél (házaspároknál elég az egyik félnek). Ha a gyermek elmúlt 3 éves, akkor legfeljebb 50 év lehet a korkülönbség. Végül előnyben részesülnek a házaspárok, aki nem házas, annak is lehetséges örökbe fogadnia, de hátrányban van a házaspárokhoz képest.
Hány pár vár ma arra az országban körülbelül, hogy örökbe tudjon fogadni?
2023 végén 2733 család várakozott örökbefogadásra. Közülük 169 egyedülálló személy, a többiek házasok.
És hány gyermek vár arra körülbelül, hogy örökbe fogadják?
Közel 2000 gyerek örökbe fogadható hivatalosan, azonban harmaduk tíz évnél idősebb, majdnem negyedük súlyos beteg vagy fogyatékos, nekik nincs esélyük családba kerülni.
Milyen korúak azok a gyerekek, akikből a legtöbben örökbefogadásra várnak?
Mindenféle korú gyerek él a rendszerben. Magyarországon a legtöbb örökbefogadó minél kisebb, egészségesebb, minél fehérebb bőrű és egy gyereket akar, és nehezebb családot találni azoknak a gyerekeknek, akik idősebbek, egészségi vagy fejlődési gondjaik vannak, sötétebb a bőrük, vagy többen vannak testvérek. 6 éves kor felett inkább külföldi örökbefogadókhoz szoktak kerülni a gyerekek.
Igaz, hogy a roma származású gyerekek vannak többségben azok között, akik örökbefogadásra várnak?
Ezt nagyon nehéz megmondani, mivel hivatalosan nem lehet a gyerekek származását vélelmezni vagy nyilvántartani. Vélhetően a roma gyerekek azonban felülreprezentáltak az állami rendszerben, ennélfogva az örökbefogadásban is, azonban, mint fent elhangzott, sok örökbefogadónak vannak félelmei ezzel kapcsolatban.
Mi a legnagyobb akadálya általában az örökbefogadási folyamatoknak?
A gyerekek oldaláról a lassúságot nevezném. Hiába épített be a jogalkotás határidőket, ha ezeket az eljáró hivatalok nem tudják betartani, nyilván leterheltség, szakemberhiány miatt. A gyerekeknél több hónap, akár egy év is eltelhet feleslegesen, mire végleges családba kerülnek, ez nyilván nagy veszteség egy kisgyerek legérzékenyebb korszakában.
Az örökbefogadók oldaláról sok a félelem, az előítélet. Nagy kár, hogy a felkészítő tanfolyam, amely ezeket segítene oszlatni, 2020 óta már nem kötelező. Az örökbefogadók sokszor a meg nem született vér szerinti gyerek pótlékaként akarnak örökbe fogadni, és nem állnak készen azokra a nehézségekre, amelyeket egy családjából kiszakított, traumákon átesett, fejlődési lemaradásokkal küzdő kisgyerek hoz magával. Ezért is hoztam létre tíz éve az orokbe.hu blogot, hogy minél több információval segítsek a folyamat minden pontján az érintetteknek.
Pósa Tamara
Fotó: Frank Yvette, Mártonffy Zsuzsa