Szeged, Szent István tér, víztorony, látkép, belváros, városháza

“Sikeresek Városok Kulcsa” díjban részesült Szeged

Helyi hírek

Hernádi Ádám lett az Év Polgármestere – Esztergom első embere a díjat Dukai Miklóstól, a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium önkormányzati államtitkárától és Oltványi Tamástól, a Szféra Európa Kft. ügyvezetőjétől vette át Karcagon.

Hirdessen nálunk! Megéri!

Az önkormányzati világ legnívósabb elismeréséről augusztus 1. és augusztus 31. között lehetett szavazni. Idén azok a városvezetők kaphattak érvényesen voksot, akik a június 9-i választáskor hivatalban voltak. A díj Szász Endre linómetszete volt.

A szavazatok alapján az Év Alpolgármestere Szeles Szabolcs (Győr), míg az Év Jegyzője Bodnár Attila (Badacsonytomaj) lett. Kiosztották ezen kívül a “Sikeresek Városok Kulcsa” díjat is. Idén Veszprém, Szeged, Kecskemét, Nyíregyháza és Debrecen kapta meg ezt az elismerést.

A települések vezetőit 1995 óta évente jutalmazzák. Polgármesterek, alpolgármesterek és jegyzők ebből az alkalomból először 1995-ben találkoztak egymással Veszprémben.

(MTI)

Fotó: Frank Yvette