Veszélyessé vált, ezért lebontják a Szegedi Rendőrkapitányság, Párizsi körúton található, ikonikus rózsaszín épületét. Az új rendőrkapitányság helyét még keresik – írja a hvg.hu.
A hvg.hu, a szegeder.hu-ra hivatkozva azt írja, a Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat alapján a kormány 2025-ben 130 millió forintos keretösszegből készíttetne megvalósíthatósági tanulmányt a Szegedi Rendőrkapitányság „független szakértő által statikailag veszélyesnek minősített” épületének lebontásáról.
Arról egyelőre nem döntöttek, hogy az új rendőrkapitányság hol épüljön meg, jelenleg két opció van:
- az első verzió, hogy ugyanazon a helyszínen, vagyis a Párizsi körúton építenék fel a régi épület helyén,
- a másik pedig, hogy más helyszínen keresnek – elsősorban állami, másodsorban önkormányzati tulajdonú – ingatlant.
A hvg.hu azt írja: az is benne van a kormányhatározatban, hogy a megvalósíthatósági tanulmány elkészülte után a projekt költségigényére jövő év április végéig kell előterjesztést készítenie Pintér Sándor belügyminiszternek és Varga Mihály pénzügyminiszternek, vagyis akkor derül ki, melyik megoldást választották végül.
A veszélyesnek minősített ingatlant addig is kiürítik, a személyi állományt pedig ideiglenesen rendvédelmi szervek vagyonkezelésében álló más épületekben helyezik el, erre 150 millió forintot fordíthat a belügyminiszter.
(hvg.hu)
Fotó: Frank Yvette