Az Állatok napját ünneplik a Szegedi Vadasparkban

Helyi hírek

2024. október 4-én és 6-án az Állatok napját ünneplik a Szegedi Vadasparkban. Az intézmény kicsiket és nagyokat egyaránt szórakoztató programokkal vár mind a két nap.

Pénteken 9 és 14 óra között több állomáson, játékos feladatokkal várják az óvodás és iskolás csoportokat, vasárnap 10 és 16 óra között pedig a Vadasparkba látogató családok vehetnek részt hasonlóan izgalmas programokon.

A Szegedi Vadaspark október 6-án továbbá várja az örökbefogadókat is, előzetes regisztráció szerint. Az örökbefogadók 13 órakor egy rövid köszöntő után, amelyre az Elefántháznál kerül sor, csoportokra bontva látogathatják meg örökbefogadott állataikat az állatkert munkatársainak vezetésével.

Az Állatok napját 1931 óta ünnepelik, Assisi Szent Ferenchez kötődően, ő ugyanis az állatok védőszentje. Ezért halálának napjához kapcsolódva, azaz minden év október 4-én az Állatok napját ünnepeljük.

(zooszeged.hu)

Fotó: Frank Yvette