Szeged, mesterlevél, átadó ünnepség, Kamara, Csongrád-Csanádi Kereskedelmi és Iparkamara

Harminchat mestert avatott a Csongrád-Csanádi Kereskedelmi és Iparkamara

Helyi hírek

Az év második felében sikeres mestervizsgát tett szakembereket köszöntötte 2024. december 2-án a Csongrád-Csanádi Kereskedelmi és Iparkamara (CSKIK), melynek alelnöke, Palotás Sándor adta át ünnepélyesen a mesterleveleket.

Hirdessen nálunk! Megéri!

A mesterré fogadás ceremóniáján az alelnök elmondta, a mesteri cím nemcsak többlettudás, hanem a szakma csúcsa, hiszen azok, akik részt vesznek ezen a képzésen, magasabb szintre emelik a tudásukat, és a jövő nemzedékének is át tudják adni a későbbiekben a szaktudást.

A hétfői ünnepségen autószerelő, gázfogyasztó berendezés- és csőhálózat szerelő, valamint kereskedő és kozmetikus szakemberek vehették át mesterleveleiket, összesen 36-an.

Palotás Sándor kiemelte, mindannyian 180 órás képzésen vettek részt, ebből 40 óra pedagógiai ismereteket, 30 óra vállalkozói ismereteket, 110 óra pedig a szakmai ismereteket jelentette. A 36 résztvevőből 34-en támogatott formában végezték el a képzést, ami azt jelenti, hogy a kamara mintegy 300 ezer forinttal segítette a szakmai fejlődésüket, így az önköltség számukra körülbelül 200 ezer forintra csökkent.

A sikeres vizsgát tett szakembereknek Gellért Ákos, a kamara alelnöke, Török László, a kamara Kézműipari Tagozatának elnöke, valamint a vizsgabizottságok elnökei is gratuláltak.

(Csongrád-Csanádi Kereskedelmi és Iparkamara közleménye)

Fotó: Frank Yvette