Immár 31. alkalommal tette szebbé a rászoruló gyerekek karácsonyát a szegedi önkormányzat. Idén összesen 350 gyermek részesült könyvet, játékot, gyümölcsöt és édességet tartalmazó ajándékcsomagban. Az eseménynek 2024. december 19-én a Városháza Díszterme adott otthont, ünnepi műsor keretében.
350 darab, 15 ezer forintos értékű csomagot osztott szét a szegedi önkormányzat ma Városháza Dísztermében a rászoruló gyerekek között. Az ajándékok átadása előtt ünnepi műsorral kedveskedtek a fiatalok számára és tették szebbé számukra az előttünk álló, ünnepi időszakot.
A Király-König Péter Zenei Alapfokú Művészeti Iskola pirosba öltözött, mikulássapkás növendékeinek fuvolaegyüttese egy három darabból álló minikoncertet adott, itt került elő többek között Mozart, valamint Dicsőség mennyben az Istennek is. De hogy az élményt fokozzák, a Bonifert Domonkos Általános Iskola harmadik osztályosai Móra Ferenc meséjét, A didergő királyt adták elő – persze egy kis egyediséget csempészve bele, a versszakok közötti zenebetétekkel színesítve az előadást. Hallhattuk közben Demjén Ferenc Jégszívét – ezt sikerült kiolvasztani –, de mivel „dolgozik a csákány, a fűrész, a balta, a horog”, a Generál együttes Fűrészével könnyű volt érzékeltetni, hogy tényleg jobban megy a munka. Ha nem is játszhatta mindenki a didergő királyt, akkor sem kellett félni, tényleg mindenkinek jutott szerep: udvari bolond, gyümölcsök, királylány, népség, de még ikerablakok is bemutatkoztak – írta meg tudósításában a szeged.hu.
– Nem csak karácsonykor, egész évben elmondhatjuk azt, hogy Szeged gondoskodóan, többféle módon támogatja azokat a családokat, akik nehéz helyzetben kerülnek… Most pedig mi és támogatóink megpróbáljuk átvenni az angyalok szerepét. Az ajándékozás emlékeztet bennünket arra, hogy a szeretet nem csak szavakban, hanem tettekben is kifejeződhet. Az ilyen kezdeményezések segítenek abban, hogy a karácsony valódi üzenetét, a szeretetet, a segítségnyújtás fontosságát megélhessük – mondta az önkormányzat nevében Szécsényi Rózsa, önkormányzati képviselő.
A hírportál azt írja: a játékot, könyvet, gyümölcsöt és édességet tartalmazó csomag, a Belvárosi Mozi felajánlásának köszönhetően egy ingyen mozijeggyel egészült ki, amellyel a gyerekek szombaton 10 órától megismerhetik Niko, a rénszarvas kalandjait, aki mindenáron a Mikulás szánhúzó csapatába akar tartozni. Korom István, a Dél-magyarországi Gyermek-és Ifjúsági Alapítvány elnöke pedig egy belépővel kedveskedett a rászorulóknak az újszegedi Eko Park Játszóházba.
Az ajándékcsomagok támogatói idén a Magyar Vöröskereszt Csongrád-Csanád Megyei Szervezete, a Dél-magyarországi Gyermek-és Ifjúsági Alapítvány, a Tatradol Travel Utazási Iroda, a Petőfi Sándor Művelődési Ház, a Szegedi Rendezvény – és Médiaközpont, és a Szeged Város Közösségéért Közalapítvány volt.
(szeged.hu)
Fotó: Frank Yvette