Utánajártam és tudomásomra jutott, hogy a Bindzsisztán szó nincsen levédve, ezért önök is nyugodtan énekelhetik – jelentette ki Márki-Zay Péter a Facebookon.
A politikus a Hódmezővásárhelyi Sarokház cukrászdából jelentkezett be, ahol megkóstolta a Bindzsi-szelet nevű édességet. Hozzátette azonban, hogy Majka ügyvédjének telefonhívása után a süteményt átalakították: eltávolították róla Majka arcképét, és a feliratot „Biznisztánra” cserélték.
A cukrászda tulajdonosa elmondta Márki-Zaynak, hogy szívesen felajánlaná a süteményből származó profitot Majkának. Márki-Zay erre reagálva azt mondta, reméli, hogy Majka jótékonysági célra fordítja majd a bevételt, és ebben az esetben a Sarokház cukrászda is csatlakozik a kezdeményezéshez.