Szeged, Magyar Péter, Klauzál tér, Tisza Párt, Nemzet Hangja, konzultáció, politika

Ismét nagy sikert aratott Szegeden Magyar Péter

Helyi hírek

Néhány hete útjára indult a TISZA Párt kérdőíve, amelyet online és személyesen is ki lehet tölteni szerte az országban, a párt képviselői, aktivistái és önkéntesei ugyanis az ország minden településére igyekeznek eljutni vele. Ma Szegeden kampányoltak, jelen volt Magyar Péter is, a TISZA Párt elnöke, aki többek között arra kérte a Klauzál téren összegyűlteket, hogy töltsék ki a kérdőívet. 

A Nemzet Hangja címet viselő kérdőívet már 800 ezer ember kitöltötte. Magyar Péter, a TISZA Párt elnöke és annak képviselői, aktivistái és önkéntesei szerte az országban ott vannak, hogy tájékoztassák és segítség a magyar embereket a kérdéssor megválaszolásában. A párt elnöke azt ígérte, hogy a szavazás lezárultáig, azaz április 11-ig mind a 106 egyéni választókerületbe eljut.

Ma Csongrád-Csanád vármegyébe látogatott, ez volt a 15. vármegye március 24-e óta, ahol megfordult. A napot Csongrádon kezdte, majd Kiszomborba, Bordányba és végül Szegedre látogatott, ahol rengetegen várták. Beszédét a Klauzál téren tartotta meg.

Mondandóját Juhász Gyula Szonett Szegedhez című versének részletével indította – írja a szeged.hu.

Magyar Péter ezt követően örömét fejezte ki, hogy újra Szegeden lehet, emlékeztetve a résztvevőket korábbi, nőnap előtti fórumára, amelyen jelen volt Bódis Kriszta és Ruszin-Szendi Romulusz is. Ezzel egyúttal arra is utalt, hogy rövid időn belül másodszor látogatott a városba. Majd Orbán Viktor tegnapi, titkos szegedi látogatására is reagált.

Kijelentette, hogy ellentétben a Fidesz propagandájával, ők kordonok nélkül találkoznak az emberekkel és felszólította Orbán Viktort, hogy látogasson el Szegedre és a környező településekre, és magyarázza el, hogyan vált Magyarország az Unió legszegényebb és legkorruptabb országává az elmúlt húsz évben.

Továbbá beszédében elfogadhatatlannak tartotta az élelmiszerárak emelkedését, majd kritizálta Lázár János vagyonnyilatkozatát, hozzátette, hogy nem a valódi, munkával meggazdagodott tőkésekkel van a baj. Ezzel kapcsolatosan a francia tőkések példáját hozta fel a Notre-Dame újjáépítését ismertetve. Továbbá szerinte a Fidesz csak ígérget, a nyugdíjasoknak nem könyöradományra, hanem valódi segítségre van szükségük. Bírálta az állami egészségügy helyzetét és a magas, megelőzhető halálozási arányt is.

Ismertette, hogy rengeteg nyugdíjas él méltatlanul, és azt is hozzátette, hogy egymillió honfitársunk él a létminimum alatt (ötször annyian, mint 2010-ben). Ezért sürgette a nyugdíjasok azonnali megsegítését, ami az Orbán-infláció és a megélhetési válság miatt alakult ki, példaként említve egy ezer forintból gazdálkodó tatabányai nőt és egy havi 72 ezer forintot kereső volt ápolót. Rámutatott, hogy sok nyugdíjas a hónap közepétől választani kényszerül élelmiszer, gyógyszer és számlabefizetés között.

Magyar Péter szerint az ország a csőd felé halad, mivel az államháztartási hiány az év első három hónapjában elérte az éves előirányzat 62%-át, ami szerinte az elmúlt 25 évben nem fordult elő. Szerinte a magyarországi helyzet nem normális, és sok Fidesz-szavazó gondolja ugyanezt, akik korábban nem erre szavaztak. A Fideszt azzal vádolta, hogy hatalmának elvesztése tudatában gyűlöletet kelt, erőszakot alkalmaz, fenyeget és ellehetetlenít embereket, de ez nem fogja megmenteni őket.

Hozzátette: a Tisza Párt a hatalom hazugságai ellenére is megtart minden jó intézkedést, például a 13. havi nyugdíjat, a fiatalok adókedvezményét és a déli határkerítést. De a családi otthonteremtési támogatást is megtartanák, sőt kiterjesztenék az egyszülős és egygyermekes családokra is. Hangsúlyozta, hogy a válások miatt nehéz helyzetbe kerülő gyerekek is megérdemlik a jólétet. Rámutatott a demográfiai válság súlyosságára, és arra, hogy az első gyermek születése elengedhetetlen a másodikhoz. Azt állította, hogy a jelenlegi kormányzás idején volt a legsúlyosabb a demográfiai helyzet.

A politikus a több mint 800 ezer aláírással rendelkező Nemzet Hangja népszavazásról is beszélt, hangsúlyozva annak jelentőségét. A népszavazáson többséget kapó kérdések betartására garanciát vállalt. Kritizálta a Fidesz “folytatjuk” programját, szerinte nem világos, mit folytatnának (lopást, propagandát, hazugságot). Ezzel szemben elmondta, a Tisza Párt népszavazása valódi kérdésekkel foglalkozik.

Magyar Péter szerint a Tisza Párt a legerősebb politikai erő, és a következő választást nagy arányban meg fogják nyerni, akár kétharmaddal is. A párt mind a 106 választókerületben önálló jelöltet indít a Fidesz ellen, és aki nem rájuk szavaz, az szerinte Orbán Viktor hatalomban maradására szavaz.

Kiemelte a fiatalok növekvő érdeklődését a közélet és a politika iránt, ami szerinte korábban nem volt jellemző. Azt mondta, a politika szinte “szexi” lett. Végül arra buzdította a fiatalokat, hogy segítsenek hazájuknak, amely ezt meg fogja hálálni.

Beszélt a ragadós száj- és körömfájásról is és kritizálta Mihálffy Bélát, amiért a 2022 óta ígért öntözési probléma nem oldódott meg, és az ötmillió eurós rendszerből nem jön víz. Felszólította, hogy legalább a meglévő csatornákat ne szántsák be, hanem gondozzák. Rámutatott, hogy a lengyel, szlovén és balti mezőgazdaság megelőzte a magyart, mert ott a pénzt a megfelelő célokra költik, nem oligarchákra.

Zárásképp a beszélgetés fontosságát hangsúlyozta, kérve mindenkit, hogy tájékoztassa maga körül az embereket a jelenlegi helyzetről és egy élhetőbb ország építésének lehetőségéről. Figyelmeztetett a várható nehézségekre és a politikai ellenfelek várható lépéseire, de biztatta az embereket, hogy ne hagyják magukat eltántorítani. Kiemelte a magyar vidéken tapasztalható példátlan politikai aktivitást, és arra buzdított, hogy összefogva, bátran haladjanak előre. Végül elmondta, hogy

(szeged.hu)