A szegedi Bali-Ép Building Kft. a tervekhez képest egy hónappal korábban, a jövő héten befejezi a Retek utca 7-9. szám alatti parkoló bővítését Szegeden. A szegedi önkormányzat 15 millió forint saját forrást biztosított a 405 négyzetméteres területen kialakításra kerülő tizenhárom új parkolóhely létesítéséhez – írja a szeged.hu.
A lakótelepek építése óta jelentősen nőtt az autók száma és a forgalom. A szegedi önkormányzat a Zöld város programjának megfelelően törekszik arra, hogy parkolókat meglévő területek átalakításával vagy régi, elhagyott burkolt részek újjáépítésével hozzon létre.
Az elmúlt 50 évben jelentősen megváltoztak az autózási szokások a lakótelepeken. Míg korábban egy lépcsőházra jutott körülbelül tíz autó, addig mára egy lakásra akár kettő is, ezért nagy szükség van új parkolókra.
A szeged.hu azt írja: a közösségi közlekedés fejlesztése mellett a város figyelembe veszi az autósok igényeit is. Ennek keretében a Retek utca 7-9. mögött 13 új parkolóhelyet alakítanak ki egy korábbi, kihasználatlan kavicsos területen, így nem vesznek el zöld területet a várostól.
A beszerzési eljárást a Bali-Ép Building Kft. nyerte, ők 15 millió forintért cserébe 405 négyzetméteren új aszfaltburkolatot és szegélyköveket építenek. A kivitelező a tervek szerint halad, és várhatóan egy hónappal a határidő előtt, a jövő hét végére átadják az új parkolót a lakóknak.
(szeged.hu)
Fotó: Frank Yvette