Együttműködési megállapodást kötött a BYD a dél-alföldi régió hat szakképzési centrumával és a Szegedi Tudományegyetemmel (SZTE), a dokumentumot kedden írták alá.
Varga-Bajusz Veronika, a Kulturális és Innovációs Minisztérium felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkára az eseményen úgy fogalmazott, a kormány azért fejleszti az oktatási rendszert, mind az egyetemeket, mind a szakképzési centrumokat, hogy egy-egy régió motorjává váljanak, és minőségi, piacképes képzést nyújtsanak a diákoknak, hallgatóknak.
Az oktatásból kikerülő fiatalok erősítik az adott térség gazdaságát, minőségi munkaerő-utánpótlást biztosítanak a vállalkozások számára – tudatta a politikus.
A megállapodásban BYD Auto Hungary Kft., az SZTE és a régió szakképzési centrumai meghatározzák azokat a lépéseket, melyek révén a képzésben résztvevő fiatalok a későbbiekben karriert építhetnek a cégnél – hangsúlyozta az államtitkár.
Gan Gábor, a BYD elnöki iroda magyarországi igazgatója úgy fogalmazott, a megállapodás megalapozza a hosszú távú együttműködést a vállalkozás és az SZTE, valamint a szakképzési centrumok között.
Az együttműködés nem csupán a termelési kapacitás kiépítését szolgálja, a BYD valódi tudásközpontot kíván kialakítani Szegeden. A cég a program részeként gyakorlati képzési lehetőségeket biztosít a szakképzésben és a felsőoktatásban tanulók számára, szakmai képzéseket nyújt a friss diplomásoknak – közölte a szakember.
Az elkövetkező években a BYD több száz tehetséges fiatal számára kíván karrierlehetőséget teremteni Szegeden. A cég szeretné, hogy a képzésekben résztvevők korszerű ismereteket és készségeket szerezzenek – mondta az igazgató.
Gan Gábor hangsúlyozta, a BYD elkötelezett a folyamatos fejlődés mellett, szándéka, hogy a legkorszerűbb iparági tudást minél többek számára elérhetővé tegye. Hisznek abban, hogy Szeged és térsége kiemelkedő szerepet játszhat Magyarország fejlődésében – tette hozzá.
Salgó László, a Csongrád-Csanád Vármegyei Kormányhivatal főispánja elmondta, a BYD szegedi autógyárának építése a dél-alföld legnagyobb beruházása.
Az elektromos autókat gyártó üzemben mintegy 10 ezer szakember dolgozik majd, így a vállalkozás a térség egyik legnagyobb munkaadója lesz, foglalkoztatotti létszáma csak az SZTE-vel vethető össze.
A BYD elkötelezett amellett, hogy magyar munkaerőt foglalkoztasson a szegedi gyárban. Ennek érdekében kezdődtek egyeztetések a cég, a KIM, az SZTE és régió szakképzési centrumai között, amely eredménye a megállapodás – közölte a főispán.
(MTI)
Fotó: Frank Yvette