Szombatra virradóra betörték a Fidesz-iroda kirakatait Hódmezővásárhelyen – számolt be közösségi oldalán Márki-Zay Péter, a város polgármestere.
Azt írta, szemtanúk szerint egy fiatal pár férfi tagja lehetett az elkövető, aki a két kirakatot párjával is vitatkozva bezúzta. Hogy emögött van-e politikai motiváció, azt nem tudjuk, de kizárni természetesen nem lehet.
Márki-Zay Péter büszke arra, hogy a pártház előtt tartott tömegrendezvényük (amikor “Vásárhely kifosztása és kirablása” ellen tiltakoztak Lázár János irodájánál) teljesen békésen zajlott le, annak ellenére, hogy a lehető legkeményebb hangon elítélték a “hazánkat és városunkat kirabló korrupt politikusokat”.
“Hogy a következő egy évben még milyen incidensek történnek akár városunkban, akár az országban, az elsősorban a Fidesz-kormányon múlik. Mi ezután sem fogunk törni-zúzni, ilyenre én soha senkit nem biztattam, ahogy politikusok háza elé még tüntetést sem engedtem szervezni. Senkinek a fizikai bántalmazását nem tűrjük el (ugyanis mi hiszünk a hamarosan helyreállítandó független igazságszolgáltatásban, keresztény és európai értékrend szerint pedig a halálbüntetés visszaállítása fel sem merülhet)”
– fogalmazott Facebook-posztjában Márki-Zay Péter, majd a Fidesznek, Lázár Jánosnak és Orbán Viktornak a hangulat lenyugtatására a kormányzásukból hátralévő legfeljebb egy évre az alábbiakat tanácsolta:
1. Kerüljék a “poloska”, “nagytakarítás”, “túl sokat éltek túl” és hasonló kifejezéseket – ezek a holocaustot idézik minden európai ember számára (másoknak Ruandát, esetleg Pol Pot rendszerét)
2. Kerüljék az arrogáns és bosszúszomjas kijelentéseket, ahogy a halálbüntetés emlegetését is – ezek most nagyon könnyen visszafelé sülhetnek el, ami ugyebár senkinek nem érdeke…
3. Még Lázár János is fogadja meg Lázár János fideszes tolvajok felé megfogalmazott tanácsát a : kerüljék a “luxizást”, mert az roppant ingerlékennyé teszi az általuk kifosztott honfitársainkat. A béke érdekében legjobb lenne, ha máris önként visszaadnák az ellopott pénzeket (kezdve Matolcsy 500 milliárdjával).
4. Ne hazudozzanak, vagy legalább csinálják okosabban:
– Aki százezerszámra telepít migránsokat hazánkba és épp most nyitja meg ismételten a letelepedési kötvénybizniszt, az ne hergeljen a MIGRÁNSBETELEPÍTÉS ellen!
– Aki folyton magyar katonákat küld háborúba Csádba, Boszniába, és most Ukrajnába, az ne rágalmazzon mindenki mást HÁBORÚPÁRTISÁGGAL!
– Aki eddig a határon túli magyarok védelmezőjének szerepét játszotta és a háború kitörése után saját maga javasolta UKRAJNA EU-TAGSÁGÁT, az most ne kampányoljon Európában egyedül ez ellen!
– Akinek családja, kormánya és pártja is ilyen nagymértékben érintett a kérdésben, az ne a MELEGEK ELLENI GYŰLÖLETKELTÉSSEL akarja felszítani az indulatokat az országban.
Ha a magyarok – helytelenül – engednének a Fidesz uszításának, vasvillával kergetnék el a migránsbetelepítő, háborúpárti, hazaáruló aberrált tolvaj fideszeseket.
5. Ne fosszák ki szülővárosukat! Ambrus István és Lázár János vásárhelyi lakóként ne vegyen el minden lehetőséget Hódmezővásárhelytől, uniós és modern városok programbeli, rezsitámogatásra és uszodákra szánt forrásokat adják meg tisztességesen minden településnek, pártpolitikai bosszúnak nem lehet áldozata 43000 ember!
6. Ne küldjenek magyar katonákat külföldi háborúkba, magyar kémeket szövetséges országokba, ne ígérjék meg a szerbeknek, hogy a NATO ellenében mi mellettünk lépünk hadba! Azonnal mondják le a csádi háborút, ne robbantsanak ki háborút a Balkánon és maradjanak ki belőle, ha Putyin kirobbantja! Zavarják ki az orosz kémeket Magyarországról, vonják vissza kémeiket Ukrajnából, ne akadályozzák szövetségeseink belépését a NATO-ba, és ne küldjék hadgyakorlatra a magyar civileket, közalkalmazottakat, tanárokat és gyerekeket, pláne éles fegyverekkel, robbanóanyagokkal!
7. Eszükbe se jusson a VÁLASZTÁSOK ELCSALÁSA! Már a választási szabályok és körzethatárok módosítgatása is jogosan válthatta volna ki az ismét becsapott, kifosztott, ellehetetlenített, a média jelentős részétől és a nyilvánosságtól elzárt ellenzékiek haragját. Egy elcsalt választás után azonban egészen biztosan erőszakhullám borítaná lángba az országot – ahogy történt ez Szerbiában is az ottani Orbánnal (Szlobodán Milosevics).
Márki-Zay Péter bejegyzése végén megjegyezte, reméli, kibírjuk a korrupt, hazug, hazaáruló rendszerből hátralévő egy évet erőszak nélkül, és legkésőbb jövőre békésen, de határozottan fogunk rendszert váltani.
Fotó: Facebook/Márki-Zay Péter