Helyben hagyta a Szegedi Törvényszék a hódmezővásárhelyi helyi választási bizottság döntését, amely nem hitelesítette a szabadkígyósi Wenckheim-kastély önkormányzati tulajdonba vételéről benyújtott helyi népszavazási kérdést.
A bíróság hétfőn az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint megállapították, hogy az “Ön egyetért-e azzal, hogy a szabadkígyósi Wenckheim-kastély Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzatának tulajdonába kerüljön és az erre irányuló szerződéseket a Közgyűlés jóváhagyja?” helyi népszavazásra javasolt kérdés az egyértelműség helyi népszavazási eljárásban alkalmazandó követelményének nem felel meg, így a helyi választási bizottság a kérdés hitelesítését jogszerűen tagadta meg.
A törvényszék szerint sérülne az előreláthatóság kritériuma, a helyi népszavazási kérdés előzetes gazdasági és szakmai ismeretek hiányában nem alkalmas arra, hogy a választópolgárok minden tekintetben átlássák döntésük következményeit, továbbá nem férnek hozzá kellő információhoz, hogy érthessék a kastélytörvény jogszabályhelyein alapuló konkrét folyamatokat.
A közgyűlés számára is egyértelműnek kellene lennie, hogy a jogalkotási kötelezettsége pontosan mire terjed ki, és az milyen módon teljesíthető. A feltenni indítványozott kérdés a választópolgár számára nem egyértelmű és a közgyűlés esetében sem ad világos iránymutatást a konkrét pontos jogalkotási kötelezettségre, ily módon az nem felel meg az egyértelműség követelményének – áll a közleményben.
Markó Csaba, a Fidesz-KDNP hódmezővásárhelyi frakciójának vezetője a város közgyűlésének március 19-i ülésén jelentette be, hogy népszavazást kezdeményeznek arról, hogy a hódmezővásárhelyi önkormányzat átvegye-e a szabadkígyósi Wenckheim-kastély fenntartását, üzemeltetését és fejlesztését. A hódmezővásárhelyieknek kell dönteniük arról, hogy a városnak szüksége van-e a településtől 70 kilométerre egy kastélyra – mondta a politikus.
Az Építési és Közlekedési Minisztérium a népszavazási kezdeményezés miatt arra kérte a tulajdonjog átruházásáról szóló szerződést előkészítő Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-t, hogy a kastély tulajdonba adási folyamatát függessze fel, amíg a kérdésben kialakul a közmegegyezés.
A Békés vármegyében található szabadkígyósi kastélyt 1875 és 1879 között Ybl Miklós tervei alapján építették historizáló, döntően német neoreneszánsz stílusban. A korabeli beszámolók szerint az ország legszebb és legkényelmesebb kastélya volt, amelyet a kor legmodernebb technikai vívmányaival szereltek fel. A kastélyt a második világháború után államosították, majd mezőgazdasági és élelmiszeripari szakiskolát helyeztek el benne. Az épület műemléki helyreállítása 2019 és 2022 között történt meg a Nemzeti Kastélyprogram keretében, több mint 3,2 milliárd forint hazai és uniós forrásból.
Fotó: wenckheim.hu