Ahogyan azt megíruk, tavaly novemberben téliesítették a szökőkutakat Szegeden, a Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. munkatársai. A csobogók eddig téli álmot aludtak, nemrég azonban ismét megnyitották őket. Így a helyiek és a turisták is jó néhány hónapig most ismét gyönyörködhetnek bennük.
A Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. szakemberei az elmúlt napokban elvégezték a városi szökőkutak karbantartását és beüzemelését, így mostanra már szinte minden helyszínen újra működnek a látványos vízjátékok. Ezek nemcsak felfrissítik a környezetet, hanem kellemes, nyári hangulatot is varázsolnak a város tereire.
A Glattfelder Gyula téri szökőkút mellett, a Móra Ferenc parki szökőkutat is beüzemelték, a Dugonics téri szökőkút a hét második felében indult újra, míg az Aradi Vértanúk terén található szökőkút várhatóan június elején kezdi meg működését.
(Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. hivatalos Facebook-oldala)
Fotó: Frank Yvette