Izgalmas programokkal várja az érdeklődőket a Móra Ferenc Múzeum az idei Múzeumok Éjszakáján június 21-én. Most először láthatunk fényfestő showt a Kultúrpalota homlokzatán, emellett Öko Fashion divatbemutatóval, tűzzsonglőrökkel és a jégkorszak-kiállítás második egységével is találkozhatnak a résztvevők.
Idén június 21-én, szombaton 18-24 óra között tartják a Múzeumok Éjszakáját Szegeden. Ezen az estén fog megnyílni a jégkorszak-kiállítás második egysége: eredeti, jégkorszakból származó csontokat, csontvázakat mutatnak majd be. Az érdeklődők láthatnak például óriásszarvast és óriás övesállatot, barlangi hiéna csontvázat, kardfogú tigris- és barlangi oroszlán-koponyát is. Mindemellett interaktív módon ismerkedhetnek meg a jégkorszak világával: például a jégkorszak hőmérsékletét is saját testükön érezhetik majd.
A jégkorszak-kiállítás kettő helyett három ütemben fog megnyílni, mert a Kínából érkező mozgó mamutok és további jégkorszaki állat-rekonstrukciók még úton vannak. Átvészelték a veszélyes vizeket, jelenleg pedig Törökország partjai környékén haladnak. Noha március végén elindultak székhelyükről, elhúzódik az érkezésük Szegedre – így egy harmadik ütemben, várhatóan július első felében nyílik majd meg az ezeket a rekonstrukciókat bemutató kiállítási egység.
A Múzeumok Éjszakáján a jégkorszak-téma mellett kiemelt szerepet kap a fényfestés: most először láthatunk majd fényfestő show-t a Móra-múzeum épületén. Szintén izgalmasnak ígérkezik az Öko Fashion Divatbemutató, mely során újrahasznosított anyagokból készült ruhákat mutatnak be a színpadon. Az este folyamán koncertekkel, néptánccal, tűzszonglőrökkel és tűzugrással is várják az érdeklődőket a szabadtéri színpadnál.
A Móra Ferenc Múzeum épületén belül folyamatosan zajlanak majd a tárlatvezetések, a kupolában pedig kipróbálható lesz egy „varázstükör”, amely interaktív módon vezeti be a látogatót a jégkorszak világába.
A Fekete házban a PszichArt24 kiállítás kapcsán képzőművészeti foglalkozásokat és jótékonysági vásárt tartanak, illetve tárlatvezetések folynak majd az Ecsettel írt történelem című tárlaton előadásokkal kiegészülve. A Vármúzeumban pedig az Utazz a múltba! című kiállításon vehetnek részt tárlatvezetéseken az érdeklődők.
Program:
Szabadtéri műsorok a Móra Ferenc Múzeum előtt:
- 18:00 Forbi Brass koncert – a BOR Fúvós Fesztivál keretében
- 18:45 Köszöntő, műsorismeretés
- 19:00 The Quest koncert – a BOR Fúvós Fesztivál keretében
- 19:45 Műsorismeretés, beszélgetések
- 20:00 A Tiszavirág Néptáncegyesület bemutatója
- 20:30 Beszélgetések
- 20:50 Divatbemutató – Öko Fashion Show
- 21:30 Tűzugrás
- 21:45 Fire Fantasy tűzzsonglőr bemutató a Kifaru Drums élőzenés kíséretével
- 22:00 Fényfestő show – FényHangÁr
- 22:10 Kifaru Drums – dobkoncert
- 23:00 Brass on the Road koncert – a BOR Fúvós Fesztivál keretében
Továbbá egész este kézműves foglalkozásokkal várják az érdeklődőket a Jégkorszak-kiállításhoz kapcsolódva. Emellett a résztvevők megismerhetik a ReGreenX és Cool Life városi projekteket, valamint a Pop-up kertet és a Fashion Revolution Hungaryt.
Móra Ferenc Múzeum – Kiállítások:
- A jégkori ember
- Régi dolgok. A szögediség fundamentuma – néprajzi kiállítás
- Móra Rengeteg – A zöld Móra
- Folyónk és földje – természettudományi kiállítás
- 20.00 Szilvoricz Róbert természettudományi előadása
Tárlatvezetések: 18:00, 19:00, 20:00, 21:00, 23:00
Egész este a kupolában: „Lépj be a jégkorszak világába a Zengo Varázstükörén keresztül!”
Fekete Ház – Foglalkozás, kiállítás:
- PszichArt24 – Képzőművészeti foglalkozás 18–22 óráig, valamint jótékonysági vásár pszichiátriai betegek munkáiból
- Ecsettel írt történelem – Madarász Viktor és lánya, Adeline művészete
Tárlatvezetés: 18:30, 19:30, 20:30, 21:30, 22:30
A tárlatvezetések keretében Kádár Ágota tart előadást Adeline életéről nőtörténeti szempontból.
Vár és Kőtár – Kiállítás:
- Utazz a múltba! Szeged története, ahogy még nem láttad
Tárlatvezetések: 18:30, 19:30, 20:30, 21:30, 22:30
Jegyárak:
Felnőtt belépő: 3.990 Ft/fő
Diák/nyugdíjas belépő: 2.990 Ft/fő
A belépők megvásárolhatók elővételben június 18-tól a Móra Ferenc Múzeumban, valamint a rendezvény napján minden kiállítóhelyen. Online jegyvásárlási lehetőség a COOLTIX oldalán. A jegyek érvényesek a Móra Ferenc Múzeum, a Fekete Ház, valamint a Vármúzeum összes kiállítására és programjára.
(Móra Ferenc Múzeum közleménye)
Fotó: Frank Yvette