Szeged, Szegedi Tudományegyetem, SZTE, Füvészkert, Levendula és Rózsa Napok, levendula, rózsa, természet

Virágkavalkád várja a szegedieket a hétvégén az SZTE Füvészkertben – programajánló

Helyi hírek

A rózsák, levendulák, a nagymamák kertjeinek virágai mellett családi programokkal, koncertekkel, kulturális programokkal, ismeretterjesztő, egészségmegőrző előadásokkal várják a látogatókat a szombaton és vasárnap Szegeden, az egyetemi füvészkertben – tájékoztatta Németh Anikó igazgató az MTI-t.

A szakember elmondta, hosszú évek óta a füvészkert egyik legnépszerűbb programja a levendula- és rózsanapok, melyet idén tematikailag is kibővítettek az ősi magyar, illetve az idők során a hazai kertek állandó elemévé vált virágokkal. Így a rendezvényen a Provence-t idéző levendula és a törökös rózsa mellett megjelennek a magyarság szimbolikus és használati növényei, a programokban pedig a magyar dallamok, viselet és játékok.

A látogatók találkozhatnak olyan jellemző fűszernövényekkel mint a rozmaring, a kakukkfű, különböző zsályafélék, őshonos dísznövényekkel, a rézvirággal, porcsinnal, pillangóvirággal vagy a trópusi eredetű, de mára hungarikummá vált muskátlival, illetve az újra egyre népszerűbbé váló tubarózsával, dáliával.

Az érdeklődők az ismeretterjesztő előadásokon az egészség megőrzésének természetes lehetőségeivel ismerkedhetnek meg; legyen szó akár gyógyhatású teákról, illatozó természetes alapanyagú szappanokról, illóolajokról, szörpökről.

Tucatnyi fajta levendula csodálható meg a füvészkert gyógynövény- és fűszerkertjében a fehér virágútól a rózsaszínig, a pannonhalmitól a tihanyi változatig.

Színpompás virágözön fogadja a látogatókat az arborétum központi helyén, 1951-ben kialakított rózsakertben. A gyűjtemény különlegessége a történelmi rózsák bemutatója, ahol két tucat nagy múltú rózsafajta ismerhető meg, ezeket még 1867 előtt nemesítették. Ebben az esztendőben vált ismertté a Jean-Baptiste André Guillot által nemesített első, La France nevet kapó teahibrid, majd jelentek meg újabb és újabb fajtákat.

Jelenleg a Rózskertben és a történelmi rózsák gyűjteményében együtt több mint háromszáz faj, fajta rózsa, csaknem háromezer tő látható. A Márk Gergely által nemesített, úgynevezett Márk rózsák több mint 40 fajtája látható a gyűjteményben, a világ nagy nemesítői közül pedig Meiland, Kordes, Tantau, David Austin, Poulsen, Lammerts és mások rózsafajtái is díszítik a kertet.

(SZTE)

Fotó: Frank Yvette