A Szegedi Vízmű Zrt. hivatalos Facebook-oldalán hívta fel a szegediek figyelmét arra, hogy üzemen kívül helyezi a párakapukat, ha még egyszer megrongálják őket. Az eszközöket ugyanis az elmúlt, több mint 10 évben, minden egyes szezonban – már az ideiben is – megpiszkálták.
“Az elmúlt években többször is előfordult, hogy valamilyen módon megrongálták a kihelyezett párakapukat. Sajnos most is ez történhetett, a június 6-án a Mars térre kihelyezett – a Vízmű telephelyén teszt üzemben megfelelően működő – párakapuról a beüzemelést követő pár órán belül 4 db fúvóka eltűnt, így a működését leállítottuk. A Klauzál téri párakapu – egyelőre – megfelelően működik” – áll a Szegedi Vízmű Zrt. hivatalos Facebook-oldalán megosztott bejegyzésben.
A párakapukat több mint 10 éve, minden évben kihelyezik erre a két helyszínre.
“2012 óta minden évben kihelyezzük a párakapukat, hogy egy kicsit elviselhetőbbé tegyük a hőséget a városban. A jó szándék továbbra is megvan a Szegedi Vízmű részéről, azonban ahogy többször is jeleztük már, a rongálások miatti javítási munkákra továbbra sem rendelkezünk elegendő kapacitással” – írták.
Zárásképp jelezték, hogy ha mindez ismét bekövetkezik, az üzemeltetését nem kívánják tovább folytatni.
(Szegedi Vízmű Zrt. hivatalos Facebook-oldala)
Fotó: Frank Yvette