Szeged, Martin György Néptáncfesztivál, néptánc, tánc, megnyitó, felvonulás

Elkezdődött a XV. Martin György Néptáncfesztivál Szegeden – képgaléria

Helyi hírek

Július 11-én elkezdődött a XV. Martin György Néptáncfesztivál Szegeden.

A fesztiválon idén nyolc együttes lép színpadra, az Árendás Néptáncegyüttes Hódmezővásárhelyről, a Debreceni Hajdú Táncegyüttes, a Dobbantó Néptáncegyüttes Szegvárról, a jászberényi Galagonya Táncegyüttes, a nyíregyházi Igrice Néptáncegyüttes, az erdélyi Visa Táncegyüttes, valamint házigazdaként a Szeged Táncegyüttes, illetve a deszki és szegedi Tiszavirág Néptáncegyesület.

A fesztivál zenekara az országosan ismert, a Dél-Alföldön pedig kiemelkedően jelen lévő szabadkai Juhász zenekar.

A program pénteken délután a résztvevők zenés, népviseletes felvonulásával indult a Széchenyi térről a Kárász utcán keresztül a Dugonics térre, ahol a fesztiválmegnyitón a fellépők néhány perces virtuóz ízelítőt adtak műsorukból.

A közönség szombaton, azaz ma este láthatja újra az együtteseket a szegedi Kisszínházban, ahol zsűri előtt mutatják be műsorukat. Az előadásokról vasárnap részletes szakmai értékelést kapnak a fellépők a zsűritől.

Fotó: Frank Yvette