Már csütörtök este együtt állt a Dóm téri színpadon a teljes alkotógárda – a színészek a A 3 testőr feliratú pólóban –, élükön Szente Vajk rendezővel, valamint a díszlettervező, a koreográfus és a zenei vezetővel. Bár az Erkel Színház kulcsszereplő a darabban, a Szegedi Szabadtéri Játékok a sajátjának tekinti a produkciót. Barnák László, a Szegedi Nemzeti Színház vezetője rámutatott, hogy a színházi világban megszokott a vegyes csapatösszetétel, és A 3 testőrben is számos teátrum, így a Vígszínház, az Örkény, és a Szegedi Nemzeti Színház művészei is szerepelnek az Erkel színészei mellett.
Alexandre Dumas A három testőr című művének számos adaptációja létezik, hazánkban például 2006-ban musicalként láthatta a közönség. Szente Vajk rendező egy újfajta feldolgozást hozott el a Dóm térre, mely a korábbiaktól eltérően, jelentős fejlődésen ment keresztül. A darab alapjául egy lefordított német forgatókönyv szolgált, melyet a regény eredeti részleteivel gazdagítottak. Ez a különleges, átdolgozott változat várja a nézőket a Dóm téren – írja a szeged.hu.
A fővárosi próbák kezdetén a rendező elmondta, hogy a készülő előadás célja a XVII. századi Franciaország és a korra jellemző életigenlés hiteles visszaadása, pontosan úgy, ahogy Alexandre Dumas is megörökítette azt a történetben. Emellett kiemelt hangsúlyt kap a hús-vér érzelmekkel való megtöltés és a szereplők egyéni igazságainak bemutatása. A darab gerincét a szenvedély és a hűség tengelye adja, a központi kérdés pedig az, hogy az egyéni és a kollektív motivációk éppen közös, vagy ellentétes irányba húznak.
Barnák László szerint a magyar közönség egy teljesen új produkciót ismerhet meg.
Ember Márk alakítja D’Artagnant, míg a három testőrt Koltay-Nagy Balázs, Veréb Tamás és Brasch Bence keltik életre. Richelieu bíboros szerepében Feke Pál látható. A szegedi színészek közül Borsos Bea és Szegezdi Róbert D’Artagnan szüleit játsszák, Poroszlay Dávid pedig Rochefort gróf bőrébe bújik. A díszlet megalkotásában is aktívan részt vettek a szegediek: bár a tervező Rákay Tamás, Tóth Kázmér, a szegedi színház vezető szcenikusa is hozzájárult a különleges látványhoz. A zene sem felvételről szól majd: a Szegedi Szimfonikus Zenekar élőben játszik, vendégművészekkel kiegészülve.
A bemutatóra augusztus 8-án kerül sor, és az előadásokra már hetekkel ezelőtt az összes jegy elkelt.
(szeged.hu)
Fotó: Frank Yvette