Augusztus 20. alkalmából adományozható állami kitüntetéseket és művészeti elismeréseket, köztük Népművészet Mestere díjakat adott át Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter Varga-Bajusz Veronikával és Závogyán Magdolnával, a tárca államtitkáraival kedden Budapesten, a Pesti Vigadóban.
“Nemzetünk születésnapja nemcsak egy ország ünnepe, hanem minden magyaré. Azoké, akiknek születésnapját generációról generációra ünnepli családjuk, vagy történelmünket formáló tettei miatt nemzetünk, Európa sőt a világ, mert örökségük velünk él most is” – emelte ki Hankó Balázs a díjátadón mondott beszédében.
Hangsúlyozta: egyik legnagyobb formátumú államférfink István király, aki nem csupán országot, hazát teremtett, hanem mindezt a kereszténység fundamentumára helyezte, “melynek szegletkövei hitünk által formált kultúránk, a világot jobbítani szándékozó tudásunk, a közösséget szolgáló hivatásunk, és nemzetünk jövőjének zálogai, családjaink”.
A miniszter a díjazottakról szólva kiemelte: mindaz, amit tudunk a világról és hazánkról, és mindaz, amit majd még megismerünk, megtanulunk és továbbadunk róla, az az önök elméjében és szívében, lelkében van, önök emelik a mindennapokban magasba a magyar nemzetet”. Azok, akiktől fiatalok százai tanulnak néptáncot és népzenét, vagy értik meg a klasszikusokat, azok, akik a világ élvonalába juttatják a magyar egyetemeket, akik élővé teszik a magyar hagyományokat, akik tanítanak, a sport szeretetére nevelnek fiatalokat, támogatják a legnehezebb helyzetben lévőket, vagy gyógyítják a betegségben szenvedőket – sorolta.
“Közös felelősségünk, hogy nemzetünk értékállóságát, a teremtett világ rendje szerinti tiszteletét, a családok iránti elkötelezettségét megőrizzük egy olyan korban, amikor számos helyen a mindezen alapvető értékeket tagadó amorf ideológiák tombolnak” – hangoztatta a miniszter.
Az ünnepségen Hankó Balázs Varga-Bajusz Veronika felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkárral a Magyar Érdemrend Parancsnoki Kereszt polgári tagozat, a Magyar Érdemrend Tisztikereszt polgári tagozat és a Magyar Érdemrend Lovagkereszt polgári tagozat díjakat, valamint a Magyar Arany-, Ezüst- és Bronz Érdemkereszt polgári tagozat elismeréseket adta át.
A Népművészet Mestere díjakat, a Móra Ferenc-, Pauler Gyula-, Szinnyei József-, Bánffy Miklós-, Bessenyei György-, Csokonai Vitéz Mihály- és Martin György-díjakat, a Pro Cultura Hungarica díjat, a Népművészet Ifjú Mestere díjakat és a Miniszteri Elismerő Oklevelet Závogyán Magdolna kultúráért felelős államtitkárral együtt adta át a miniszter.
Példamutató, áldozatos tevékenysége elismeréseként Magyar Érdemrend parancsnoki kereszt polgári tagozat kitüntetésben részesült:
- DR. GYURICZA CSABA agrármérnök, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem rektora,
- DR. HAJDÚ ZOLTÁN, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a HUN-REN Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont Regionális Kutatások Intézetének tudományos tanácsadója, egyetemi tanár,
- ROBY LAKATOS hegedűvirtuóz, előadóművész.
- Kiemelkedő színvonalú munkája elismeréseként Magyar Érdemrend tisztikereszt polgári tagozat kitüntetésben részesült:
- DR. BERECZKI IBOLYA néprajzkutató, muzeológus, a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum címzetes főigazgató-helyettese, a Tájházak és Szabadtéri Múzeumok Szövetségének és a Pulszky Társaság Magyar Múzeumi Egyesületének elnöke,
- DR. GURZÓ IMRE, a Gál Ferenc Egyetem professor emeritusa,
- DR. HAJDU LAJOS matematikus, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Karának egyetemi tanára, Matematikai Intézetének volt igazgatója,
- DR. HELL ZOLTÁN okleveles vegyészmérnök, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vegyészmérnöki és Biomérnöki Karának egyetemi tanára,
- DR. HELTAI JÁNOS irodalomtörténész, könyvtörténész, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Miskolci Egyetem professor emeritusa, az Országos Széchényi Könyvtár nyugalmazott tudományos kutatója,
- DR. HÍR JÁNOS muzeológus, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Pásztói Múzeum korábbi igazgatója,
- DR. HOPP BÉLA fizikus, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kara Fizikai Intézetének intézetvezető egyetemi tanára,
- DR. ILISZ ISTVÁN vegyész, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Szegedi Tudományegyetem Gyógyszerésztudományi Kara Gyógyszeranalitikai Intézetének intézetvezető egyetemi tanára,
- DR. IMRE MIKLÓS jogász, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem professor emeritusa, korábbi rektorhelyettese és dékánja,
- DR. KISS LORÁND kémikus, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a HUN-REN Természettudományi Kutatóközpont Szerves Kémiai Intézetének intézetigazgatója, a Szegedi Tudományegyetem Gyógyszerésztudományi Kara Gyógyszerkémiai Intézetének volt intézetvezető egyetemi tanára,
- DR. KOVÁCSNÉ DR. BÁCSKAY ILDIKÓ KATALIN gyógyszerész, a Debreceni Egyetem Gyógyszerésztudományi Karának dékánja, Egészségipari Intézetének igazgatója, Gyógyszertechnológiai Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára,
- DR. KÖKÉNYESI SÁNDOR, a fizikai tudomány doktora, a Debreceni Egyetem emeritus tanácsadója,
- DR. KRIZBAI ISTVÁN ADORJÁN kutatóorvos, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a HUN-REN Szegedi Biológiai Kutatóközpont Biofizikai Intézetének tudományos tanácsadója és Neurovaszkuláris Egység Kutatócsoportjának vezetője,
- DR. KUTOR LÁSZLÓ villamos üzemmérnök, pszichológus, az Óbudai Egyetem címzetes egyetemi tanára,
- LÉVAI PÉTER fizikus, kutatóprofesszor, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a HUN-REN Wigner Fizikai Kutatóközpont főigazgatója, a CERN Tanácsának tagja,
- MAKLÁRY LÁSZLÓ karmester, kiváló és érdemes művész, a Madách Színház karmestere, a Budapesti Operettszínház korábbi főzeneigazgatója,
- MENYHÁRT JÁNOS Máté Péter-díjas gitáros, zeneszerző, zenei rendező, dalszövegíró, az egykori V’Moto-Rock együttes alapító tagja,
- DR. NAGY NOÉMI vegyész, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Karának egyetemi tanára, az Imre Lajos Izotóplaboratórium vezetője,
- DR. NEMERKÉNYI ZSOMBOR JÁNOS kartográfus, a HUN-REN Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont Földrajztudományi Intézete Kartográfiai Geoinformatikai Munkacsoportjának vezetője, tudományos munkatársa, a Magyar Földrajzi Társaság alelnöke,
- DR. POSTA KATALIN ANDREA, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem tudományos és minőségbiztosítási rektorhelyettese, Genetika és Biotechnológia Intézetének igazgatója, Mikrobiológia és Alkalmazott Biotechnológia Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára,
- DR. SOLTÉSZ JÁNOS teológus, a Görögkatolikus Papnevelő Intézet és a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola volt rektora, egyetemi tanár,
- SULTAN RAEV, a Nemzetközi Türk Kulturális Szervezet főtitkára,
- SZELESTEI NAGY LÁSZLÓ irodalomtörténész, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem professor emeritusa és Bölcsészettudományi Karának korábbi dékánja.
Magas színvonalú munkájáért Magyar Érdemrend lovagkereszt polgári tagozat kitüntetést vehetett át:
- DR. ANCZA ERZSÉBET okleveles gépészmérnök, az Óbudai Egyetem Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Karának korábbi oktatási dékánhelyettese, egyetemi docens,
- DR. ANTAL PÉTER mérnökinformatikus, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Mesterséges Intelligencia és Rendszertervezés Tanszék Mesterséges Intelligencia Kutatócsoportjának és Bioinformatikai laboratóriumának vezetője,
- BENKE ÉVA, az egykori szombathelyi Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskola docense,
- DR. CSANÁDY ETELE SÁNDOR okleveles faipari mérnök, a Soproni Egyetem Faipari Mérnöki és Kreatívipari Karának egyetemi tanára,
- DR. FÁBIÁN ADRIÁN jogász, a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának korábbi dékánja, egyetemi tanár,
- DR. FEKETE ALBERT tájépítész mérnök, kertészmérnök, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Tájépítészeti, Településtervezési és Díszkertészeti Intézetének intézetigazgató egyetemi tanára, volt dékán,
- FRIEDRICHNÉ DR. HAADER LEA kódexkutató, nyelvtörténész, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának nyugalmazott egyetemi docense, a HUN-REN Nyelvtudományi Kutatóközpont volt tudományos főmunkatársa,
- DR. GORTKA-RÁKÓ ERZSÉBET okleveles szociálpolitikus, a Debreceni Egyetem Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai Karának dékánja, tanszékvezető főiskolai tanára,
- HEGEDŰS 2 LÁSZLÓ Munkácsy Mihály- és Balázs Béla-díjas képző- és fotóművész, filmrendező,
- DR. HORVÁTH ERZSÉBET református lelkipásztor, egyháztörténész, a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karának nyugalmazott tanszékvezető egyetemi docense, a Magyarországi Református Egyház Zsinati Levéltárának igazgatója,
- HORVÁTH GÁBOR DLA karvezető, karmester, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem egyetemi docense, a Szent István Király Zeneművészeti Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola zenetanára, a Duna Szimfonikus Zenekar és a Szent István Filharmonikusok karmestere, a Nemzeti Ifjúsági Zenekar vezető karnagya,
- DR. HORVÁTH ZITA történész, a Miskolci Egyetem rektora, volt felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár,
- DR. JAKAB ALBERT ZSOLT néprajzkutató, a Kriza János Néprajzi Társaság elnöke, a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet Tudományos Tanácsának tagja, tudományos főmunkatársa,
- DR. KISS ATTILA kutató vegyész, a Széchenyi István Egyetem Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Karának dékánhelyettese, a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar Agrár- és Élelmiszeripari Tudáshasznosítási Központjának igazgatója,
- KULCSÁR NOÉMI Harangozó Gyula-díjas táncművész, koreográfus, a Magyar Táncművészeti Egyetem egyetemi docense, a Kulcsár Noémi Tellabor társulat alapítója,
- DR. MAKOVÉNYI FERENC építészmérnök, az egykori Szent István Egyetem Ybl Miklós Építéstudományi Karának dékánja, a Magyar Építész Kamara elnökségi tagja,
- MALI ISTVÁN klarinétművész, a Nemzeti Filharmonikus Zenekar konzultánsa, korábbi vezető zenekari menedzsere, a Magyar Állami Operaház volt zenekari igazgatója,
- MONSZPART ZSOLT GYÖRGY, a Monspart Sarolta Egészséges Életmódért Alapítvány elnöke,
- DR. POGÁTSNIK MONIKA vegyészmérnök, marketing-szakközgazdász, mérnöktanár, az Óbudai Egyetem Alba Regia Karának dékánhelyettese, Mérnöki Intézetének igazgatója, egyetemi docens,
- PONGOR LÁSZLÓ építészmérnök, a POND Mérnöki Iroda, Tervező és Szolgáltató Kft. alapítója, statikus mérnöke,
- DR. RAJNAI ZOLTÁN, Magyarország nemzeti kiberkoordinátora, a Katasztrófavédelmi Koordinációs Tárcaközi Bizottság Tudományos Tanácsának tagja, az Óbudai Egyetem általános rektorhelyettese, egyetemi tanár,
- DR. REMSEI SÁNDOR közgazdász, a Széchenyi István Egyetem Kautz Gyula Gazdaságtudományi Karának dékánja, tanszékvezető egyetemi docens,
- ROHONYI ANIKÓ Liszt Ferenc-díjas operaénekes, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, a Magyar Állami Operaház örökös tagja,
- DR. SAMU KRISZTIÁN, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gépészmérnöki Karának dékánhelyettese, tanszékvezető-helyettes egyetemi docens,
- SASNÉ DR. GRÓSZ ANNAMÁRIA, a Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Karának oktatási dékánhelyettese, tanszékvezető egyetemi docens,
- DR. SZABÓ NORBERT PÉTER geofizikus mérnök, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Miskolci Egyetem Műszaki Föld- és Környezettudományi Kara Nyersanyagkutató Földtudományi Intézetének tanszékvezető egyetemi tanára,
- DR. SZABÓ SZABOLCS karvezető, a Komlói Pedagógus Kamarakórus alapító karnagya, a Pécsi Leőwey Klára Női Kar és a szekszárdi Gagliarda Kamarakórus karvezetője, a Pécsi Leőwey Klára Gimnázium nyugalmazott tanára,
- DR. SZENCZI ÁRPÁD, a Károli Gáspár Református Egyetem Pedagógiai Karának nyugalmazott dékánja, főiskolai tanára, az Arany János Református Általános Iskola és Óvoda korábbi igazgatója, volt önkormányzati képviselő,
- SZOLNOKI TIBOR Jászai Mari-díjas színművész, énekes, az Operettvilág Együttes művészeti vezetője,
- VAJDA LÁSZLÓ tűzkovács népi iparművész, a népművészet mestere, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, Tiszaeszlár község polgármestere,
- VÉGH ANDOR hangszerkészítő népi iparművész, a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karának egyetemi docense, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem oktatója.
Kiemelkedő tevékenysége elismeréseként Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetésben részesült:
- DR. BÁNHEGYI GABRIELLA állattenyésztő és agrármérnök, jogász, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent István Campusa Agrár- és Élelmiszergazdasági Intézetének egyetemi docense,
- DR. BIRÓ PÉTER matematikus, közgazdász, a HUN-REN Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont Közgazdaságtudományi Intézetének tudományos főmunkatársa, a Budapesti Corvinus Egyetem Operáció és Döntés Intézetének egyetemi docense,
- ELLÁNÉ BODONYI KATALIN énekművész, karvezető, a Nemzeti Énekkar nyugalmazott karigazgató-helyettese, szólamvezetője,
- FERENCZI ANNA zenepedagógus, a gödöllői Frédéric Chopin Zenei Alapfokú Művészeti Iskola egykori igazgatója, a Gödöllői Szimfonikus Zenekar Alapítvány volt projektvezetője,
- HELTAI MIKLÓS GÁBOR, a Gödöllői Török Ignác Gimnázium nyugalmazott igazgatója,
- MANDEL HELGA, a FilMandel Project Kft. casting directora,
- DR. MICSKEI ZOLTÁN IMRE műszaki informatikus, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Karának egyetemi docense, a Kritikus Rendszerek Kutatócsoport vezetője,
- TAKÁCS DÉNES gépészmérnök, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gépészmérnöki Karának tanszékvezető-helyettese, egyetemi docense,
- DR. UJVÁRY TAMÁS jogász, a Gödöllői Királyi Kastély igazgatója.
Magas színvonalú szakmai munkájáért Magyar Ezüst Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetést vehetett át:
- DR. CSIKÓS TAMÁS csecsemő- és gyermekgyógyász, nephrológus, házi gyermekorvos, iskolaorvos, a Kistarcsai Flór Ferenc Kórház Csecsemő- és Gyermekosztályának szakorvosa,
- FARKAS MAGDOLNA, a Budapesti Komplex Szakképzési Centrum Erzsébet Királyné Szépészeti Technikum igazgatója,
- FARKAS MIHÁLY cimbalomművész, zeneszerző, producer, az Országos Roma Kulturális és Média Centrum igazgatója,
- HANCZ GÁBOR újságíró, a Széchenyi István Egyetem Kommunikációért és Sajtókapcsolatokért Felelős Igazgatóságának vezetője, Győrsövényház község alpolgármestere,
- HRIVNÁK TÜNDE divattervező,
- KENESE SZILVIA könyvtáros, a Területi Művelődési Intézmények Egyesületének elnöke,
- RÉTFALVI ANTALNÉ nyugalmazott pedagógus, a gödöllői Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Óvoda volt igazgatója,
- SAMU ZOLTÁN népzenész, népzenetanár, a Csömöri Krammer Teréz Zenei Alapfokú Művészeti Iskola tanszakvezető mestertanára,
- DR. VASZIL LÁSZLÓ csecsemő- és gyermekgyógyász, Kerepes város házi gyermekorvosa,
- VIRÁGHNÉ VAJDA GYÖNGYVÉR táncművész, koreográfus, a Gödöllő Táncszínház Művészeti Egyesület elnöke, a Gödöllő Táncszínház művészeti vezetője.
Kiemelkedő tevékenysége elismeréseként Magyar Bronz Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetést vehetett át:
- BENEDEK KRISZTINA MÁRIA népi énekes, előadóművész, néptáncpedagógus, a Frédéric Chopin Zenei Alapfokú Művészeti Iskola és a Gödöllői Damjanich János Általános Iskola tanára,
- DUKA ELEMÉR csellóművész, a 100 Tagú Cigányzenekar szólamvezetője,
- KARCZAGI JÁNOS nóta- és operetténekes,
- KÉRI VERONIKA ultrafutó, testépítő és fitneszsportedző,
- KOLLÁR ÁGNES nyelvtanár, a Hamburgi Egyetem magyar lektora, a Németországi és Ausztriai Magyar Lektorok Fórumának alapítója,
- KOVÁCS-BERNÁTH TÜNDE, a Szolnoki Szakképzési Centrum Kreatív Technikum és Szakképző Iskola oktatója,
- NAGY NIKOLETT táncművész, a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház Tánctagozata és a Kecskemét City Balett táncosa,
- RÓZSAVÖLGYI SÁNDOR, a Gödöllői Sport Klub igazgatója és a Labdarúgó-szakosztály elnöke, a Magyar Labdarúgó Szövetség Pest Vármegyei Igazgatóságának társadalmi alelnöke,
- VÁGÓ BERNADETT musicalszínész, előadóművész.
A népművészet területén nyújtott kiemelkedő tevékenysége elismeréseként Népművészet Mestere díjban részesült:
- CSAPÓ ANGÉLA kézi szövő, takács,
- EGRI ISTVÁN fafaragó,
- JÓKAI MÁRIA pedagógus, néprajzkutató,
- LÁDÁS JÓZSEF néptáncos, hagyományőrző, mesemondó,
- MÁTHÉ DEZSŐ néptáncos, hagyományőrző,
- NAGYNÉ TÖRÖK ERZSÉBET fazekas népi iparművész,
- SEBŐK VALÉRIA hímző népi iparművész,
- SENYO JOLÁN énekes,
- SZUPERNÉ BOHUS JUDIT hímző népi iparművész,
- VARGA ZSUZSANNA EMÍLIA néptáncoktató, hagyományőrző.
Kiemelkedő muzeológiai tevékenysége elismeréseként Móra Ferenc-díjat vehetett át:
- BÉRES KATALIN, a zalaegerszegi Göcseji Múzeum történész-főmuzeológusa, történeti osztályvezetője,
- DR. TÓTH ARNOLD, a miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi osztályvezetője, főmuzeológusa.
Levéltárosi szakterületen végzett kiemelkedő teljesítménye elismeréseként Pauler Gyula-díjat vehetett át:
- DR. MOLNÁR LÁSZLÓ, a Semmelweis Egyetem Központi Levéltára levéltárigazgatója.
Könyvtári szakterületen hosszabb időn át végzett kiemelkedő teljesítménye elismeréseként Szinnyei József-díjat vehetett át:
- DR. KÜHRNER ÉVA, a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola Könyvtára könyvtárvezetője,
- ZSIGÁNÉ KÓRÓDY JUDIT információkutató, az Infodok Kft. – Magyar Telekom Infotéka ügyvezetője.
Közművelődés-igazgatási és művészetelméleti szakterületen hosszabb időn át végzett kiemelkedő teljesítménye elismeréseként Bánffy Miklós-díjat kapott:
- HEDRY MÁRIA író, a Klebelsberg Kastély művészeti vezetője,
- KÖRNYEI ATTILA zenész, menedzser, producer,
- NEMLAHA GYÖRGY újságíró, szerkesztő, művészeti és zenei író.
Hosszabb időn át végzett kiemelkedő közművelődési tevékenysége, a korszerű művelődés és a művészi ízlés fejlesztése érdekében végzett tevékenysége elismeréseként Bessenyei György-díjat vehetett át:
- HEFNER ERIKA közművelődési szakértő, drámapedagógus, a Csengey Dénes Kulturális Központ volt szakmai igazgatója,
- JUHÁSZ JÓZSA, a bonyhádi Vörösmarty Mihály Művelődési Központ igazgatója,
- KOLTI HELGA, a Déryné Művészeti Közhasznú Nonprofit Kft. projektvezetője, kulturális szakember, szupervizor,
- MÁTYÁS ZOLTÁN, a Tiszaújvárosi Művelődési Központ és Könyvtár igazgatója,
- MÉSZÁROS SZILÁRD, a Váci Mihály Kulturális Központ igazgatója.
Hosszabb időn át közművelődési intézményekben vagy közösségi színtereken végzett tevékenysége elismeréseként Csokonai Vitéz Mihály-díjat vehetett át:
- a DŰVŐ ZENEKAR,
- DR. GAUG ÁGNES, a Martin György Néptáncszövetség művészetszervezője,
- a LAUTITIA KÓRUSCSALÁD.
Hosszabb időn át a népművészeti mozgalom szervezése területén végzett tevékenysége elismeréseként Martin György-díjban részesült:
- KISNÉ PORTIK IRÉN néprajzkutató, szakíró, a Gránátalma Egyesület elnöke,
- LÁNYI GYÖRGY népzenész, az Óbudai Népzenei Iskola zenetanára,
- DR. RATKÓ LUJZA néprajzkutató, volt főmuzeológus,
- TÖTSZEGI TEKLA néprajzi szakértő, a kolozsvári Erdélyi Néprajzi Múzeum igazgatója.
A magyar kultúra értékeinek külhoni megismertetésében és terjesztésében elévülhetetlen érdemeket szerzett magyar és külföldi állampolgárok részére adományozható Pro Cultura Hungarica díjban részesült:
- PÁLL ETELKA növényi festő.
Kiemelkedő népművészeti alkotó- vagy előadóművészi teljesítménye elismerésére Népművészet Ifjú Mestere kitüntetésben részesült:
- BERKÓ CSUVÁRDITY TAMARA mesemondó, a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség szakmunkatársa,
- DEMJÉN DOROTTYA nemezkészítő,
- SÁNTA MÁRTON fazekas,
- SZALAI FATIMA ESZTER népi énekes, az Apor Vilmos Katolikus Főiskola oktatója, az amor fati énekese,
- SZÉL GÁBOR néptáncos, a Magyar Állami Népi Együttes tánckari tagja.
Kiemelkedő szakmai tevékenysége elismeréseként Miniszteri Elismerő Oklevelet vehetett át:
- CSEKE DÁVID R.SZDS., a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Vagyonvédelmi Osztály Műkincsvédelmi Alosztály kiemelt főnyomozója,
- ELEKES ISTVÁN R.ALEZ., a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Vagyonvédelmi Osztály Műkincsvédelmi Alosztály alosztályvezetője,
- a FABOTÓ CITERAZENEKAR,
- DR. TÓTH PÉTER, a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Kar Történettudományi Intézetének címzetes egyetemi tanára.
(MTI)
Fotó: Frank Yvette