Magyary Ágnes vívóedzőnek és Kocsis László főállatorvosnak ítélték oda az idén a Boldog Gizella-díjat, a Polgári Hódmezővásárhelyért Alapítvány elismerését kedden este gálaműsor keretében adták át a Bessenyei Ferenc Művelődési Központban – tájékoztatta a civil szervezet az MTI-t.
Az alapítvány azon köztiszteletben álló személy elismerésére hozta létre 2018-ban a város iránti hűséget szimbolizáló díjat, aki példamutató polgári gondolkodásával vagy hosszú időn át folytatott munkásságával kimagasló érdemeket szerzett a közösség megbecsülését kiérdemelve.
A nettó másfél millió forint anyagi elismerés mellett díszes oklevéllel és emlékplakettel járó díj Boldog Gizella királynéról, Szent István király feleségéről kapta a nevét, aki keresztényi lelkülettel és alázattal tett tanúbizonyságot fogadott nemzete iránti hűségéről egész élete során.
Magyary Ágnes 1954-ben született Hódmezővásárhelyen. Szüleik biztatására öccsével sokféle sportot kipróbáltak, végül mindketten a vívás mellett döntöttek. Már gimnáziumi évei alatt szép eredményeket ért el, majd útja a Magyar Testnevelési Főiskolára vezetett, ahol vívó szakedzői diplomát szerzett. Budapesti évei alatt az MTK vívó szakosztály versenyzője lett. 1978-tól testnevelő tanárként dolgozott és másodállásban edzősködött. 1980-tól a városi sportegyesület főállású vívó szakedzője lett.

A rendszerváltáskor a város megszüntette az addig állami támogatású egyesületeit. Magyary Ágnes így társaival megalapította a ma is működő, Csomorkány névre hallgató egyesületet. 1998-tól Olaszországban, Bergamóban edzősködött.
Magyary Ágnes 2007-ben kidolgozta a vívás két évre szóló tantervét, amit a város akkori közgyűlése elfogadott, így 2008 januárjától, az országban elsőként Hódmezővásárhelyen kötelező tantárgy lett a vívás az általános iskolákban, ami akkoriban egyedülálló mintaprojekt volt. A vásárhelyi vívósport tovább erősödött az irányítása alatt 2015-ben, amikor átadták a Vívócentrumot.
Magyary Ágnes a város sportéletében végzett kiemelkedő és lelkiismeretes munkásságának elismeréseként 2012-ben Signum Urbis Honorantis kitüntetést vehetett át.
Kocsis László Gyöngyösön született, iskoláit is ott kezdte, majd a család Szentesre költözése után a Horváth Mihály Gimnáziumba járt kémia-fizika tagozatra. 1979-ben kapott diplomát az Állatorvostudományi Egyetemen. Azóta a Hód-Mezőgazda Zrt.-nél, illetve jogelődjeinél dolgozik, 1979-1995 között állatorvos beosztásban, majd 1995-től főállatorvosként. Gazdasági haszonállatok – szarvasmarha, sertés, juh, ló – járványvédelme és gyógykezelése a fő szakterülete. 2001-ben igazgatási és járványügyi szakállatorvosi oklevelet szerzett.

Tanított a hódmezővásárhelyi Állategészségügyi Főiskolán, illetve részt vett a Tangazdaság és az Állatorvostudományi Egyetem közös kutatásaiban. Az egyetemmel azóta is szakmai kapcsolatban áll, rendszeresen érkeznek állatorvos hallgatók szakmai gyakorlatra a Hód-Mezőgazda Zrt.-hez. A kezdetektől, 1993 óta az Alföldi Állattenyésztési Napok egyik fő szervezője és házigazdája.
(MTI)
Fotó: Lázár János hivatalos Facebook-oldala