A mai rohanó világban a mesterségek lassan, de biztosan sajnos eltűnni látszanak. Hunvölgyi Emil, szegedi órásmester, aki édesapja hosszú évtizedeken át tartó munkáját igyekszik tovább vinni, azonban hisz abban, hogy szükség van még a hivatásukra. Reménykedik, hogy lesznek még olyanok, akik számára az óra érték, nem csak egy kiegészítő, és ezáltal a mesterségük sem vész el teljesen, csupán a kornak megfelelően átalakul.
Mikor és milyen apropó kapcsán vált önből órás mester?
1998-ban tettem le a szakmunkás vizsgát, az elméletet Budapesten, a gyakorlatot édesapám szegedi órás műhelyében sajátítottam el. Az órás mesterség nagyon aprólékos munka, sok-sok türelemre és kitartásra van szükség az elvégzéséhez, az ember keze hozzá kell, hogy finomodjon mindehhez. Nyilván kell, hogy legyen hozzá affinitás, minimális kézügyesség, de a titok a gyakorlatban rejlik.
Miben változott a hivatása az elmúlt években, ha változott?
Természetesen sok mindenben változott. Édesapám 1964-ben lépett a pályára, ekkor még leginkább csak mechanikus órák voltak, az 1970-1980-as években azonban megjelentek a kvarcórák, amelyek a mechanikus órákhoz képest sokkal stabilabbak és precízebbek volt. Így nekem, az 1990-es évek végén, a 2000-es évek elején szinte már csak ilyenekkel volt dolgom. Ezeknek a szerkezete egyszerűbb, kevesebb mozgó alkatrészt tartalmaz, mint egy mechanikus óra. Ezáltal ritkábban van szükség a szervizelésükre. A legfontosabb karbantartás az elem cseréje, ami általában hosszabb idő után esedékes. Emellett a kvarcórák tömeges gyártása olcsóbb is, mint a mechanikus óráké, ezért általában kedvezőbb áron kaphatók. Kevésbé érzékenyek az ütésekre és a mágneses mezőkre, így ideálisak a mindennapi használatra és sporttevékenységekhez. Az elektronikus szerkezet pedig lehetővé teszi olyan kiegészítő funkciók integrálását, mint a digitális kijelző, stopper, naptár vagy világidő funkció. A mechanikus órák azonban a kézművesség, a hagyomány és a műszaki precizitás csodálatos példái. Sokan a mechanikus órákat művészi alkotásnak tekintik, és azok is. A változást a legjobban talán az szemlélteti, hogy míg pályafutásom elején mindenféle órát javítottunk, a kvarcórától a mechanikusig, a karórától a falióráig, mára már csak a mechanikus órák maradtak.
Ebben a rohanó világban, ahol már minden pillanatok alatt beszerezhető, akár személyesen, akár az interneten, önnek mennyire nehéz fenntartani a boltot?
Az interneten azért nem mindig olcsóbb minden, pláne az órák nem, sőt, szerencsére vannak még, akik nem ott vásárolják meg azokat. Ettől függetlenül kétségtelen, hogy az európai, azon belül is a magyar piac megsínyli mindezt, ugyanis a legtöbb áru Kínából érkezik, és ezáltal kevesebbe kerül. Első körben azt gondolom, hogy a webshopok megjelenése, majd ezt követően a különböző applikációk létrejötte tépázta meg csak igazán a boltokat, ahonnan valóban pillanatok alatt bármit be lehet szerezni. Így aztán mi, órásmesterek, ma már sokkal inkább a javításra, mint sem az értékesítésre koncentrálunk. A javítás, lehet kisebb, nagyobb, de csak személyesen lehet elvégeztetni és gyakran többe kerül, mint maga az óra, amit az illető az interneten vásárolt. Tisztelet persze a kivételnek, akik szerint az óra még mindig érték, és ezért óraszalonban vagy ékszerésznél vásárolja meg azt. Az én kínálatomban például továbbra is elsődleges szempont az ár-érték arány. Az órák, amiket árulok modernek, de közben mégis klasszikusak. Nem követem a divatot, a trendeket, sokkal inkább a praktikusságra törekszem. Bizonyos körökben az óra azonban még mindig öltöztet és egyfajta ruházati kiegészítőként szolgál. Leginkább a nők körében jellemző mindez, de a férfiaknak is ma már általában több órájuk van, nem csak egy. Így aztán mindig akad valaki, akinek elemet vagy szíjat kell cserélni. Egy komolyabb javításra azonban a márkák már saját garanciát vállalnak, sőt, mi vidéki órásmesterek, legtöbbször be sem tudjuk szerezni azokat az alkatrészeket, amelyek ezekhez szükségesek. Így nekünk már tényleg csak a legegyszerűbb feladatok maradtak, amelyek, mint említettem, sokszor többe jönnek a kuncsaftoknak, mint maga az óra.
Mit gondol, tapasztal, a mesterségeknek mekkora jelentősége van ma Magyarországon?
Sajnos a mesterségek elsorvadnak, kihalnak ebben a világban, ahol lassan minden eldobható. Nem jó az irány! Az én szakmám is hasonló cipőben jár, kevés a szakember, nincs utánpótlás. Több mint valószínű, hogy a gyűjtők lesznek majd azok, akik ezeket a mesterségeket kicsiben, odahaza tovább viszik.
Zárásképp: miért szereti hivatását?
Jó érzés egy régi, nem működő órát életre kelteni vagy épp egy újat megjavítani és látni, hogy feltámasztásának mennyire tudnak örülni az óra gazdái, örökösei.
Pósa Tamara
Fotó: Frank Yvette
