Örömmel kiáll a jó ügyek mellett, így aztán nem is volt kérdés, hogy Szeged 7. alkalommal megszervezett Adventi Élményvacsorájának fővédnöke lesz. Szeret adni, fontosnak tartja a szokások és hagyományok ápolását, és igyekszik ennek megfelelően ünnepelni a karácsonyt is. Interjú Borbás Marcsival.
Hogyan emlékszik vissza a karácsonyokra a gyermekkorából? Mi jut róla először eszébe?
A talpunk alatt ropogó hó – az én generációmnak azt hiszem, még a nagyon hideg, gyönyörű, havas táj jut eszébe először a karácsonyról.
Mit hozott magával a felnőtt korába az ünnepi időszakból?
A szokásokat illetően, édesanyám mindig megtisztított egy almát, amit négybe vágott, és mindenki kapott egy gerezdet belőle. Emellett mindig az asztalra rakott egy nagy tál diót is, amiből mindenki választott magának egyet, amit megtört és, ha a dióbél egészséges volt, akkor az azt jelentette, hogy a következő évben mi magunk is azok leszünk – mindnyájan igyekeztünk a legszebb diót kiválasztani… A menüt illetően pedig, ami ilyenkor elengedhetetlen volt, az a halászlé és a sült hal, valamint a krémes, aminek a tésztáját édesanyám friss hájból készítette. Ezeket én is tartom… Egy régi elhatározást követve egyébként, ilyenkor is igyekszünk tudatosak lenni és tudatosan enni, pont úgy, mint máskor.
Köztudott, hogy egész évben sokat dolgozik, ilyenkor sikerül elcsendesülnie?
Ezt mostanában többen is kérdezték tőlem… Addig, amíg az emberek természet közeli életet éltek, gondolok itt például a nagyszüleimre vagy a szüleimre, addig kézenfekvő volt, hogy ez az időszak, az advent időszaka az elcsendesülésről szól, hiszen jön a karácsony. Ez az az időszak, amikor korábban sötétedik, az emberek is korábban behúzódtak, nem volt ekkora fényár, nem léteztek az okos eszközök, volt idejük pihenni, imádkozni, gondolkodni, egymással beszélgetni és kipihenni az egész évet. Ez ma nem így van. És erőlködhetünk, hogy az adventi időszakban elcsendesedjünk és felkészüljünk lelkileg a karácsonyra, nem fog menni. Tudomásul kell venni, hogy a mai világ más, pont az ellenkezője a régi időknek. Szeptembertől felgyorsulnak a napok és karácsonyig őrültek háza van. Éppen ezért azt gondolom, hogy a mi generációnknak az a feladata, hogy úgy tartsa meg ezt a gyönyörű ünnepet, hogy közben átformálja azt erre az életmódra. Azt viszont még nem tudom, hogy mindez miképp kivitelezhető…
Abban viszont biztos vagyok, hogy a korábbi generációk azért voltak kiegyensúlyozottabbak, azért nem voltak depressziósak, meg lelki betegek, mert ott voltak a kapaszkodók, az ünnepek, a népszokások. Az élet az egyik kapaszkodótól a másikig zajlott. Szerintem az lenne a jó, ha ezeket átformálva a mai életritmusunkra, visszahoznánk. Az évek olyanok, mint a függő hidak: át kell jussunk rajtuk egyikről a másikra – de, ha nincs meg az a drót, amibe kapaszkodnunk kell, akkor előbb-utóbb, le fogunk esni. Márpedig ezek az ünnepek a kapaszkodók, a sorvezetők egy-egy évre.
Önnek mit jelent adni?
Adni az egyik legfontosabb és a legjobb dolog, méghozzá oda adni vagy ott segíteni, ahol erre igazán szükség van. Én magam is igyekszem olyan ügyek mellé állni, amiről tudom, hogy hasznos. Mondjuk december 26-án ételt osztok a rászorulóknak, de a koraszülött és a gyermekintenzív ellátás is közel áll hozzám, hiszen 12 éve a zalaegerszegi Koraszülöttmentő és Gyermekintenzív Alapítvány nagykövete vagyok. Így nem is volt kérdés, hogy idén a szegedi Adventi Élményvacsora mellé állok.
Pósa Tamara
Fotó: Frank Yvette
