Mórahalom, kerékpáros, úton, kirándulás, túra, kerékpártúra

Szintet lép a biciklis turizmus Csongrád-Csanád megyében

Helyi hírek

A kerékpáros turizmust segítő fejlesztések indulnak uniós támogatással Csongrád-Csanád vármegyében, a EuroVelo 11 útvonal mentén – tájékoztatta a beruházásra létrejött konzorciumot vezető csongrádi önkormányzat az MTI-t.

A közlemény szerint a Norvégia északkeleti csücskétől Görögországig vezető EuroVelo 11 kerékpáros útvonal 62 kilométeres szakasza található Csongrád-Csanád vármegyében. Csongrádnál lép a megye területére, onnan 15 kilométeren keresztül a Tisza jobb partján, a töltésen haladva Ópusztaszeren keresztül éri el Szegedet, majd onnan Tiszasziget felé, az EuroVelo 13 útvonallal együtt az országhatárt.

Az 562 millió forintos uniós támogatással, a tervek szerint jövő év végéig megvalósuló fejlesztés célja, hogy az útvonal mentén olyan, a kerékpárosok igényeire szabott infrastruktúra jöjjön létre, amely elősegíti az aktív turizmus fejlődését, növeli a térség turisztikai vonzerejét.

A fejlesztés hosszú távon támogatja a fenntartható közlekedési formák terjedését, erősíti a térségek közötti turisztikai kapcsolatokat, és elősegíti a nemzetközi kerékpáros hálózatokhoz való minőségi csatlakozást.

A beruházás keretében hét helyszínen alakítanak ki fedett pihenőhelyeket, kerékpártárolókkal, önkiszolgáló kerékpáros szervizpontokkal. Az utazókat ivókutak, e-bike töltők és elektromos eszközök töltésére alkalmas infrastruktúra várja majd, és akadálymentes mosdókat is kialakítanak. A bicikliút mentén tájékoztató és turisztikai információs táblákat is kihelyeznek, az útvonal és a térség népszerűsítésére pedig marketing- és kommunikációs kampány indul – áll a közleményben.

(MTI)

Fotó: Frank Yvette