Rendhagyó kulisszasétákkal és éjszakai kalandokkal ünnepelte fennállásának 10. évfordulóját a Szegedi Dóm Látogatóközpont. A jubileumi hétvégén olyan helyekre is bejuthattak az érdeklődők, amelyek az év többi napján zárva maradnak a nagyközönség előtt – számolt be róla a delmagyar.hu.
Tíz évvel ezelőtt még a Szabadtéri Játékok öltözőiként funkcionált a Dóm altemplomi része, mára azonban Szeged egyik legfontosabb kulturális bázisává vált a Látogatóközpont. A kerek évfordulót szombaton egész napos programsorozattal ünnepelték, amelynek legnépszerűbb pontjai a ritka kilátópontokat érintő túrák voltak.
A látogatók nemcsak a jól ismert toronykilátóba mehettek fel, hanem külön vezetett túrák keretében a kupolakilátót is meghódíthatták. A túra során több száz lépcsőfokot kellett leküzdeniük a résztvevőknek, hogy a Dóm „titkos” szintjeiről csodálhassák meg a város panorámáját. Az út során feltárult a templom monumentális tetőszerkezete is, ahol 16 méter hosszú, hatalmas fagerendák tartják a szerkezetet.
A látogatók testközelből szemlélhették meg a nyugati torony harangjait, és megtudhatták, hogy a templom legnagyobbja, a Szent Gellért-harang háromszor akkora, mint amit a séta során érintettek. A történelmi háttérre is fény derült: a Dóm építését eredetileg szegedi legelők bérbeadásából finanszírozták, és az 1913-as alapkőletétel után a világháború miatt csak 1930-ra készült el teljesen.
Az ünnepi nap nem ért véget sötétedéskor: az esti órákban lámpás túrák indultak a Dömötör-toronyba és a kupolába, ahol a résztvevők saját zseblámpáikkal fedezhették fel a szakrális tereket. A jubileum egyik technikai újdonsága a Klebelsberg Kunó-emlékkiállítás, ahol a mesterséges intelligencia segítségével életre keltett „avatar-Klebelsberg” személyesen köszönti a látogatókat és idézi fel legfontosabb beszédeit.
A Látogatóközpont sikertörténetét jól mutatja, hogy 2025-ben már több mint 50 ezer vendéget fogadtak, a mostani jubileumi programokra pedig szinte minden hely előre betelt.
(delmagyar.hu)
Fotó: Frank Yvette




















