Mórahalom, városháza

A gyermekek korai fejlesztését szolgáló központot alakítanak ki Mórahalmon

Helyi hírek

Kormányzati támogatással a gyermekek korai fejlesztését szolgáló központot alakítanak ki Mórahalmon – jelentette be a Csongrád-Csanád vármegyei kisváros polgármestere kedden.

Nógrádi Zoltán (Fidesz-KDNP) az 1,4 milliárd forintos beruházást bemutató sajtótájékoztatón azt mondta, egyes felmérések szerint az óvodás korú gyermekek 20 százaléka tanulási nehézségekkel, mozgásszervi és kommunikációs problémákkal küzd.

Ez olyan jelenség, amely az egész társadalmat terheli, hiszen az összefoglalóan neurodiverzitásnak nevezett eltérések a gyermekek későbbi életét komolyan befolyásolhatják, ezáltal munkaerőpiaci és gazdasági következményei is vannak. Az ilyen gyermekek a védőnők által elvégzett vizsgálatok során akár féléves korban kiszűrhetők, a korai időszakban végzett fejlesztés pedig nagymértékben hozzájárulhat az atipikus jellemzők korrigálásához – hangsúlyozta a polgármester.

A Mórahalmi Komplex Fejlesztő Centrum létrehozásának célja, hogy a családok anyagi státusztól függetlenül hozzájuthassanak olyan segítséghez, amely gyermekük képességeinek kiteljesedését segíti – közölte Nógrádi Zoltán, hozzátéve, érintett szülőként látta, milyen nehezen elérhetők a megfelelő foglalkozások.

Tájékoztatása szerint a beruházás során két főépület – egy lovasterápiás és egy családi központ -, valamint több kiegészítő egység épül meg. A gyermekek állatasszisztált terápiás foglalkozásokon vehetnek részt a finommotorikus képességeik fejlesztése érdekében, a szülői kompetenciafejlesztő központban pedig az otthon végezhető gyakorlatok elsajátítására nyílik majd lehetőség.

A tervek szerint később a kisvárosban egy vizes terápiás központot is kialakítanak majd, ahol már csecsemőkorban elkezdhetők a foglalkozások az érintett gyermekekkel – ismertette a polgármester.

Nógrádi Zoltán hozzátette: annak érdekében, hogy minden gyermek megfelelő segítséget kapjon, pályázati támogatással már kidolgozták foglalkozások metodikáját, és folyik azon szakemberek képzése, akik majd a központban dolgoznak. Az új központ a mórahalmi Tóth János Technikumban tanuló gyógypedagógiai asszisztensek képzési helyszíneként is működik majd, és megállapodást kívánnak kötni a Szegedi Tudományegyetemmel, hogy a fejlesztőpedagógusok, gyógypedagógusok oktatásába is bekapcsolódhassanak.

Mihálffy Béla (KDNP), a térség országgyűlési képviselője szintén érintett szülőként úgy fogalmazott, “30 évvel ezelőtt maga lett volna a csoda”, ha elérhetőek lettek volna azok a terápiás lehetőségek, melyeket a 2028-ban megnyíló Mórahalmi Komplex Fejlesztő Centrum nyújt majd.

A Homokhátságon és Szegeden élő családok számára hatalmas könnyebbséget jelent majd, hogy helyben is segítséget kaphatnak gyermekük fejlesztéséhez – mondta a politikus.

(MTI)

Fotó: Frank Yvette