Vármegyei éremeső az országos szakmai versenyen

Budapesten, a Szakma Sztár Fesztiválon rendezték meg az Országos Szakmai Tanulmányi Verseny (OSZTV) és a Szakma Kiváló Tanulója Verseny (SZKTV) döntőjét április 24. és 26. között. Ezen 7 dobogós helyezést értek el a Csongrád-Csanád vármegyei tanulók: ketten első, ketten második, míg hárman harmadik helyen végeztek az összesen 13 vármegyei indulóból.

Szeged, Magyar Festők Társasága, Tendenciák, Reök palota, kultura, kiállítás, múvészet, festmény, Nátyi Róbert

Egyedülálló festészeti tárlat nyílik a szegedi REÖK-palotában

A Magyar Festők Társasága állít ki a Reök-palotában. A Tendenciák című, április 29-én 16 órakor nyíló tárlaton a több, mint 250 fős művésztársulás elmúlt 5 évének legizgalmasabb műveit tekintheti majd meg a kortárs hazai festészet iránt érdeklődő közönség.

Szeged, önkormányzat, kulturális bizottsági ülés, Peller Károly

Peller Károly visszavonta pályázatát a Szegedi Nemzeti Színház főigazgatói posztjára

Mint arról már többször írtunk, a Szegedi Nemzeti Színház főigazgatói posztjáért a jelenlegi igazgató, Barnák László mellett Tóth Péter zeneszerző és Peller Károly színművész is versenybe szállt. Utóbbi ma visszavonta pályázatát, amit alaposan meg is indokolt.