Vízhiány lehet éjszaka Tarján és Felsőváros területén
A Szegedi Vízmű Zrt. ivóvízhálózat tisztítást végez április 5-én éjjel 22:00 – 5:00 között Tarján és Felsőváros területén.
A Szegedi Vízmű Zrt. ivóvízhálózat tisztítást végez április 5-én éjjel 22:00 – 5:00 között Tarján és Felsőváros területén.
Elkezdődött a Szegedi Törvényszéken szerdán annak a férfinak a pere, aki a vád szerint 3,5 millió forintért megvásárolta barátja élettársát, majd miután összevesztek, egy vascsővel agyonütötte a férfit.
Hét héten át, hetven helyszínen mintegy háromszáz eseménnyel – kiállításokkal, tudományos és ismeretterjesztő előadásokkal, konferenciákkal, színházi bemutatókkal, koncertekkel és szórakoztató programokkal – várja az egyetemi polgárokat és a város lakóit a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) hagyományos tavaszi programkavalkádja, az Egyetemi Tavasz.
A Magyar Honvédség vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandár vadászpilótái április 14-ig munkanapokon 9 és 16 óra között kiképzési repüléseket hajtanak végre az éves kiképzési repülési tervnek megfelelően – tudatta a Honvédelmi Minisztérium közleményben kedden. A kiképzési repülések elsődleges célja a pilóták képzettségének fenntartása a légtérvédelem folyamatos biztosítása érdekében. A repülések során Csongrád, Szentes, Hódmezővásárhely, Orosháza, […]
Két kéktorkú arával gyarapodott az idén 65 éves debreceni állatkert; a rendkívül ritka papagájok a szegedi vadasparkból, az Európai Fajmegőrzési Tenyészprogram (EAZA EEP) keretében érkeztek a Nagyerdőbe – közölte a park igazgatója az MTI-vel kedden.
A tavaszi fagyok miatt kevesebb kajszi- és őszibarack teremhet az idén, különösen a korai, júniusban szüretelhető fajtákból – olvasható a FruitVeb Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács honlapján kedden közzétett összefoglalóban.
A Kárpát-medence borvidékeiről és borászati tradícióiról nyílik kiállítás szerdán az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban – tájékoztatta Kodácz Csengele, az intézmény marketingvezetője az MTI-t.
Döntés született arról, hogy a kormány támogatja a mogyoródi Hungaroring tervezett fejlesztési munkálatainak megvalósulását, és az előzetes tervek szerint a 2026-os Forma-1-es Magyar Nagydíjat már a teljesen megújult létesítményben rendezik – mondta Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár a mogyoródi versenypályán tartott keddi sajtótájékoztatón.
A Szegedi Regionális Nyomozó Ügyészség indítványára a bíróság letartóztatta azt a Bács-Kiskun vármegyei férfit, aki a kormányhivatali határozat végrehajtásában közreműködő rendőrökre támadt.
Megtartotta a 2022/23-as évad utolsó olvasópróbáját a Szegedi Nemzeti Színház: Móricz Zsigmond klasszikusát, a Rokonokat Szikszai Rémusz rendezésében május 19-től a Kisszínházban láthatja a közönség.