Elkezdődött a szegedi Lechner tér felújítása
Szeptemberre elkészülhet a Lechner tér felújításának első szakasza, az önkormányzat 85 millió forintért szerződött a szegedi HPQ Plus Kft.-vel.
Szeptemberre elkészülhet a Lechner tér felújításának első szakasza, az önkormányzat 85 millió forintért szerződött a szegedi HPQ Plus Kft.-vel.
A Szegedi Nemzeti Színház idei első bemutatójára készül, március 17-én Sein-Bock-Harnick Hegedűs a háztetőn című musicaljét a Nagyszínházban láthatja majd a közönség.
A Szegedi Tudományegyetem nemzetközi és közkapcsolati igazgatóságának fotóriporterei kiállításon mutatják be legszebb alkotásaikat az SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központban, az Ady téren.
A Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc 175. évfordulóján több helyszínen is tart városi ünnepeségeket kedden és szerdán.
Az előző felvételi időszakhoz képest 23 százalékkal nőtt azoknak a száma, akik első helyen jelentkeztek a Szegedi Tudományegyetemre (SZTE) – tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága hétfőn az MTI-t.
Hétfőn reggel megnyitották a közúti forgalom előtt a szegedi Huszár Mátyás rakpartot, a szakaszt a Tisza áradása miatt március 1-jén kellett lezárni. Az út lezárása nem járt együtt árvízvédelmi készültség elrendelésével. A Tisza szegedi szakaszán az elsőfokú készültség 650 centiméteres vízszint esetén lép életbe, a rakpartra 560 centiméternél lép ki a folyó. A Tiszán levonuló […]
Megújítaná a szegedi önkormányzat a Lechner, az Aradi vértanúk és a Bartók teret, valamint Petőfitelep Fő terét is, a munkák még az idén elindulhatnak.
Kevés olyan ikonikus termék létezik, amely már neve említésekor is képes különféle generációk tagjaiban kellemes emlékeket, érzéseket, felidézni, újra életre kelteni – a minőség és az ízvilág mellett ez emeli ki a PICK szalámit a hasonló termékek közül. A márka most induló, új kezdeményezésével megtalálta a módját annak, hogy az ízek és a design mesterei […]
Folytatódik a változékony idő, a hét elején melegedés várható, majd a március 15-ei nemzeti ünnepen visszaesik a hőmérséklet, és többfelé eső, helyenként havas eső lehet, sokfelé megerősödik a szél. A hét második felében ismét melegedés kezdődik – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzéséből.
Temesvári Attila fejesgóljával 1-0-ra legyőzte a Szeged a Soroksárt a Szent Gellért Fórumban a Merkantil Bank Liga 27. fordulójában.