Félszáz kamiont büntettek meg a rendőrök előzés miatt a megyében

A közlekedésbiztonság javítása, valamint a személysérüléses közúti közlekedési balesetek számának csökkentése érdekében a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya az M43-as autópálya vármegyei szakaszán összehangolt intézkedéssorozatot hajtott végre.

Amerikai hátvéddel erősítette meg keretét a Naturtex-SZTE-Szedeák

A 23 éves, 198 cm magas Nahziah Carter utolsó egyetemi évében az University of Washington játékosaként 12 pontot és 5 lepattanót átlagolt, majd 2021 augusztusában három mérkőzésen pályára lépett az NBA Nyári Ligájában, az Atlanta Hawks színeiben. Carter az előző idényben a Dominikai Köztársaságban játszott, európai karrierjét Szegeden kezdi meg. A Szedeák ötödik légiósa a […]

Ferenc pápa fogadta Karikó Katalint, aki az új technológiák jövőjéről beszélt a Vatikánban

A biotechnológia a közjót szolgálja – jelentette ki Karikó Katalin. A Szegedi Tudományegyetem professzora, több akadémia tagja előadást tartott a „Személyhez közeledve – Új technológiák a közjóért” témájú konferencián. A Vatikánban tartott tudományos program résztvevőit audiencián fogadta Ferenc pápa.

Röszkei határátkelő

Röszkén keresztül próbált lőszereket Németországba csempészni egy görög férfi

Száz, kézi lőfegyverbe való lőszert próbált Magyarországon keresztül Németországba csempészni egy görög férfi, indítványozták letartóztatását – közölte a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség szóvivője csütörtökön az MTI-vel.

Táplálékkiegészítők gyógyszerkölcsönhatásainak vizsgálatára dolgoztak ki eljárást szegedi kutatók

Táplálékkiegészítők gyógyszerkölcsönhatásainak vizsgálatára dolgoztak ki eljárást a Charles River Laboratories Hungary Kft. és a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) kutatói egy a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) által támogatott projektben – tájékoztatta a biotechnológiai vállalkozás az MTI-t.