Pick Szeged

Férfi kézilabda BL – Rangadóval kezd a Pick Szeged

A Pick Szeged szerdán a címvédő Barcelonát, a Telekom Veszprém csütörtökön a Paris Saint-Germaint fogadja a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének első fordulójában. A bajnoki címét története során először megvédő Szeged még soha nem jutott elődöntőbe a BL-ben. Annak érdekében, hogy ez a mostani szezonban végre sikerüljön, Juan Carlos Pastor vezetőedző szerint nagyon nagy előny […]

Nemzeti Adó- és Vámhivatal

Négy kilogramm heroint foglalt le a röszkei határátkelőnél a NAV

Négy kilogramm heroint találtak a röszkei határátkelőnél a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei egy szerb autó lökhárítója mögé rejtve. A NAV kedden a Facebook-oldalán azt közölte, hogy a szerb rendszámú autó Magyarországra próbált bejutni, de a pénzügyőrök az autó hátsó lökhárítóján átalakítás nyomait fedezték fel, így tüzetesen átnézték a járművet. Végül a lökhárító mögött […]

Szegedi Járási Ügyészség

Kábítószert terítő bűnszervezet tagjai ellen emeltek vádat Szegeden

Vádat emeltek egy férfi ellen, aki élettársával és két lánytestvérével drogot árult Szegeden – tájékoztatta a Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség szóvivője kedden az MTI-t. Szanka Ferenc közölte, az ügyészség öt embert vádol bűnszervezetben elkövetett kábítószer-kereskedelemmel. A vádirat szerint a férfi és társai 2021 januárja és májusa között értékesítettek – főként kristály néven ismert – kábítószert Szegeden. […]

Virág Cukrászda

Száz éve Virág(h) a neve Szeged leghíresebb cukrászdájának

A Virág cukrászda Szegeden, a Klauzál téren, az úgynevezett Új Zsótér-ház földszintjén található, a neobarokk stílusú palota a szegedi nagy árvíz előtt épült, 1873-ban. A cukrászdát 1874-ben nyitották meg, Allemann és társa cukrászdája néven, majd az 1880-as évektől már Árvay Sándor a tulajdonosa. 1922-ben Virágh Géza temesvári cukrász és testvérei vásárolták meg és tették híressé, […]

A szegedi robotkatica Oxfordban

Az oxfordi egyetemen is bemutatták a szegedi robotkaticát

Az Oxfordi Egyetem matematikai intézete és könyvtára által közösen szervezett, Imagining AI című időszakos kiállítás egyik workshopján mutatkozott be szeptember 10-én a magyar kibernetika emblematikus tárgya, a szegedi robotkatica. A tárgy kétezres években készült működő replikáját a Neumann Társaság vitte a kiállításra.

Szent-Györgyi-emlékkiállítás

Már csak péntekig tart nyitva az SZTE Szent-Györgyi emlékkiállítás

„A prof.”-ról, a Nobel-díjas kutatóról, az SZTE 1940/41. tanévének rektoráról, a világhírű tudósról, Szent-Györgyi Albertről 2021 szeptemberében nyílt emlékkiállítás az egyetem Dugonics téri épületben. Ez már csak néhány napig szeptember 16-ig tart nyitva.

Villámcsődület a Deák Gimnáziumnál

Villámcsődület volt a Deák Gimnázium előtt

Szegeden nagy hagyománya és jelentősége van az oktatásnak, és most szegedi tanárokként sokan úgy érezzük, az oktatás jövője, színvonala, értelme veszélyben van. Tehetetlenek vagyunk. Szeretnénk kifejezni az aggodalmunkat és találkozni az oktatásban érintettekkel, beszélni és gondolkodni. Akik szívügyünknek érezzük az oktatást, összecsődülünk a Deák Ferenc Gimnázium villamosmegálló mögötti zöld területen – írták a Facebookon az […]