Adj vért húsvét előtt is!
Véradásra invitálja donorait a Magyar Vöröskereszt megyei szervezete, hogy a vérkészletek folyamatosan a megfelelő szinten maradjanak húsvétkor és az utána következő napokban is.
Véradásra invitálja donorait a Magyar Vöröskereszt megyei szervezete, hogy a vérkészletek folyamatosan a megfelelő szinten maradjanak húsvétkor és az utána következő napokban is.
Belgium magyarországi nagykövetét, Marie-France Andre-t Barcsa Lajos alpolgármester fogadta hivatalában 2017. április 4-én.
Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata elindította a Fényes udvari kispiac, kirakodóvásár felújításával kapcsolatos közbeszerzési eljárást.
Múlt hét pénteken az ITK ünnepélyes keretek között elkezdte építeni az üzemet a telephelye mellett, sőt később egy másik, nagyobb gyár építését is tervezik a repülőtérnél található ipari parkban – ennek költségeit egyébként 12 százalékban az állam állná, ez akár egymilliárd forintos támogatást is jelenthet.
50 éves a zenetanárképzés.
Virágvasárnapi közös ünnepre hívják az önkormányzat és a történelmi egyházak helyi vezetői a debrecenieket április 9-én – jelentették be a szervezők kedden sajtótájékoztatón a Kölcsey-központban.
Elszállították a Hajdú-Bihar megyében, Nyíradony közelében útfelújítási munkálatok közben előkerült világháborús robbanótestet – közölte a Magyar Honvédség tűzszerész ezredének kommunikációs tisztje kedden kora délután az MTI-vel.
Az országban elsőként a vasúti peron mellé építették a buszmegállót a Pocsaj-Esztár vasútállomáson.
Csaknem egymillió forint értékű hamis cipőtalpakat találtak egy debreceni cégnél a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei.
Megérkezett a hamisítatlan, virágos tavasz! Aki kedvet kapott egy kis belvárosi sétához, ebben a látványban gyönyörködhet.