Kátyúzás, útlezárások – friss útinform Debrecenből
Az önkormányzat megküldte szokásos jelentését, amiből megtudhatjuk, hol végeznek munkálatokat Debrecen útjain, utcáin.
Az önkormányzat megküldte szokásos jelentését, amiből megtudhatjuk, hol végeznek munkálatokat Debrecen útjain, utcáin.
Évértékelő és feladatszabó értekezletet tartott március 22-én Dr. Ruszin Romulusz dandártábornok, az MH 5. Bocskai István Lövészdandár parancsnoka Hódmezővásárhelyen.
Befejeződött a romániai vasutas sztrájk, így Magyarország és Románia között már mindegyik határállomáson közlekedhetnek a menetrend szerinti nemzetközi vonatok – közölte a Mávinform szerda este az MTI-vel.
Felmentette a hivatali vesztegetés elfogadásának és folytatólagosan elkövetett hűtlen kezelés bűntettének vádja alól Tóth Andrást, volt fideszes országgyűlési képviselőt, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Újfehértó egykori polgármesterét a Nyíregyházi Törvényszék szerdán. Az ítélet nem jogerős.
Papp László polgármester és Komolay Szabolcs alpolgármester vezetésével a Római Magyar Akadémia meghívására debreceni delegáció utazott Rómába. A látogatás célja a város kulturális kapcsolatainak erősítése.
Többrendbeli sikkasztás és más bűncselekmények miatt jogerősen öt év szabadságvesztésre és ötmillió forint pénzbüntetésre ítélte a 2003-ban kipattant brókerügy elsőrendű vádlottját, Kulcsár Attilát szerdán a Fővárosi Ítélőtábla Debrecenben eljáró, Elek Balázs vezette tanácsa.
A debreceni Kiss Antalné 2017. március 18-án ünnepelte 101 születésnapját.
Nyírábrányban és Biharkeresztesen újraindult a nemzetközi vonatközlekedés szerdán, miután a kolozsvári vasút-igazgatóság lemondta a munkabeszüntetést – tájékoztatta a Mávinform sajtóügyeletese az MTI-t.
Jogerős ítéletet hirdetnek ma a 2003-ban kipattant brókerbotrányban Debrecenben. – írja a Blikk.
A Debreceni Járási és Nyomozó Ügyészség három férfi ellen emelt vádat halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt a Debreceni Járásbíróságon.