Összesen 73 nevezés érkezett a 10. jubileumi Versünnep Fesztivál hivatásos előadóművészek, valamint a színművészeti egyetemek és szakirányú felsőoktatási intézmények hallgatói számára kiírt versenyére.
A Versünnep Alapítvány, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet és a Bánffy György Kulturális Szalon által meghirdetett Versünnep 2015 versenysorozatára idén először három kategóriában lehetett nevezni.
A hivatásos színművészek és előadóművészek, valamint a színművészeti egyetemek és szakirányú felsőoktatási intézmények hallgatói mellett most először hirdették meg a szervezők az Énekelt vers, vers megzenésítés elnevezésű kategóriát, amelyre a magyar költészet iránt elkötelezett zenészek, zeneszerzők, előadók jelentkezését várták – olvasható a szervezők MTI-hez eljuttatott közleményében.
Mint írják, a Versünnep Fesztiválok alkalmával a szervezők minden évben jelentős eseményekre emlékeznek, évfordulókat ünnepelnek meg. Idén a 225 éves magyar nyelvű színjátszást és a 150 éves Színház- és Filmművészeti Egyetemet köszöntik, valamint a 100 éve született Gáti Józsefre, az egyetem egykori legendás beszédtanárára emlékeznek.
Az idén ünnepeljük József Attila költő születésének 110., valamint Márai Sándor író születésének 115. évfordulóját. Ennek megfelelően a versenyzőknek a minden évben kötelező kortárs alkotás mellett az ő műveikből kellett választaniuk.
A határidőig a versenyre összesen 73 nevezés érkezett, közülük 23-an a Kaposvári Egyetem Művészeti Karáról jelentkeztek, 42 művész az ország különböző városaiból, a legtöbben (20-an) Budapestről, de Pécsről, Szegedről, Székesfehérvárról, Nyíregyházáról, Debrecenből, Vácról, Veszprémből is érkezett nevezés. A határon túlról 8 versenyző jelentkezett, Marosvásárhelyről, Szatmárnémetiből, Csíkszeredáról és Kolozsvárról vesznek részt művészek a Versünnep Fesztiválon. A versenyzők kétharmada a vers- és prózamondás, egyharmada pedig a megzenésített vers kategóriájában indul.
Az elődöntőket márciusban tartják: március 16-án Marosvásárhelyen, március 30-án Budapesten, a József Attila Színházban, március 31-én pedig Kaposváron. Az események nyilvánosak, a szervezők várják az érdeklődőket.
A döntőt a hagyományoknak megfelelően április 11-én, a költészet napján a Nemzeti Színház Gobbi Hilda Színpadán rendezik 18 órától. A zsűri elnöke Cserhalmi György, a nemzet színésze.
Április 11-én a döntőt megelőzően a Nemzeti Színház előtti parkban és az épületben egész napos rendezvény várja a közönséget. Ez alkalommal mutatják be a Versünnep Fesztivál új szobrát, Párkányi Raab Péter alkotását, amelyet a jövő évtől 10 éven át a verseny mindenkori győztese vihet majd haza.
A Versünnep 2015 fővédnöke Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, valamint Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke. A rendezvény védnöke a Magyar Művészeti Akadémia, a Nemzeti Színház, valamint a Színház- és Filmművészeti Egyetem.