Szigligeti Ede A cigány című népszínművét mutatja be szombaton az idén a 46. évadát kezdő vajdasági Tanyaszínház.
Az 1853-ban írt darab a Magyar Szó című újvidéki napilap beszámolója szerint egyszerre szól a diszkriminációról, a szerelemről, a háborúról és a társadalmi problémákról, ugyanakkor könnyed stílusának köszönhetően szórakoztatja is a közönséget. Gombos Dániel, a Tanyaszínház vezetője kiemelte, nem kimondottan komédiáról van szó, lesznek benne szomorú és vidám részek is.
Az előadást Crnkovity Gabriella, az Újvidéki Színház színésze rendezte, a társulatban pedig hat színész és 12 színészhallgató szerepel. A Tanyaszínház társulatának az összetétele folyamatosan változik, hiszen az Újvidéki Művészeti Akadémia hallgatói itt töltik nyári szabadságuk egy részét.
A 28 helyszínből álló turné hivatalos megnyitója szombaton lesz, az utolsó előadást pedig augusztus 19-én játsszák.
A vajdasági Tanyaszínházat 1978-ban alapították, korábban csacsifogattal, ma már traktorral járja a vajdasági falvakat. A társulat olyan helyekre megy, ahol nincs alkalmas terem a kőszínházak előadásainak befogadására. A Kárpát-medencében egyedülálló társulat vendégszerepelt már a szlovéniai Muravidéken, Horvátország magyarlakta településein és Magyarországon is.
(MTI)
Fotó: Szabad Magyar Szó