A Szegedi Nemzeti Színház 2024/25-ös évadának első bemutatójára 2024. október 4-én kerül sor a Kisszínházban, Fábián Péter rendezésében. Mihail Bulgakov Iván, a rettentő című komédiáját mutatják majd be a nagyérdeműnek. A premierhez kapcsolódóan közönségtalálkozóra került sor 2024. szeptember 24-én az alkotók közreműködésével, amely alább nézhető vissza.
A darab megmutatja, milyen volt Moszkva a harmincas években. Egy eldugott társbérlet emeleti szobájában Tyimofejev, a bogaras feltaláló egy időgép összeszerelésén dolgozik. A szomszédban bömböl a rádió, és a propaganda monoton szólamait hallgatva hősünk elszundikál. Valóságosnak tűnő rémálmok sorjáznak elé: lehallgatják, betörnek hozzá, tetejébe a házsártos házmester, Bunsa-Koreckij is betoppan, hogy valami ürüggyel feljelentse. Micsoda szerencse, hogy az időgép véletlenül beindul, és Bunsa egycsapásra a XVI. században találja magát, Rettegett Iván korában! Az már kevésbé szerencsés, hogy ezzel egy időben Rettegett Iván orosz cár nemes egyszerűséggel átsétál a XX. századi moszkvai albérletbe. Az pedig már a sors fintora, hogy minden idők legkegyetlenebb cárja és házmestere a megszólalásig hasonlít egymásra, mi több: egyre jobban érzi magát a másik szerepében…
Bulgakov fergeteges szatíráját a moszkvai ősbemutató előtt egy nappal betiltották. Nem meglepő, ugyanis a darab kíméletlen kegyetlenséggel teszi fel a legkínosabb történelmi kérdést: mi a különbség a zsarnok és a házmester között? Erre kereshetik majd a nézők is a választ Szegeden, 2024. október 4-én a Kisszínházban.
Fotó: Frank Yvette