Egész napos emléküléssel és hangversennyel emlékeznek a száz éve született és öt éve elhunyt Szőnyi Erzsébet zeneszerzőre, zenepedagógusra, karnagyra, a nemzet művészére, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagjára szombaton Szegeden – tájékoztatta az MMA szegedi regionális munkacsoportja az MTI-t.
A Gál Ferenc Egyetem Vántus István Zeneművészeti Szakgimnáziumában rendezett emlékülésen előadások mutatják be a 20. és a 21. századi magyar zenei élet meghatározó egyéniségének pályaképét, Kodály Zoltán zenepedagógiai elveinek megismertetése érdekében végzett munkáját, egymástól elválaszthatatlan pedagógiai és művészeti (előadó, illetve alkotó) tevékenységét, valamint munkásságának szegedi vonatkozásait.
Az eseményen felcsendül Szőnyi Erzsébet Ima alkonyi harangszóra című kórusműve is.
Szőnyi Erzsébet 1924. április 25-én született Budapesten. Már tizenhárom évesen komponált, először zongoradarabokkal, később vokális művekkel kísérletezett. 1942-ben felvételizett a Zeneakadémiára középiskolai ének-zenetanár tanszakra, majd egy évvel később a zeneszerzés szakra, melynek akkor egyetlen női hallgatója volt.
A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán Bárdos Lajos és Viski János mellett tanította többek közt Kodály Zoltán (népzene), Szabolcsi Bence, Weiner Leó (kamarazene) és Ferencsik János is.
Középiskolai énektanári diplomáját 1945-ben szerezte meg, a következő tanévben a távol lévő Kodály Zoltánt helyettesítette népzeneóráin. Zeneszerzői diplomáját 1947-ben vehette át, majd francia állami ösztöndíjjal Párizsban tanult.
1945-től középiskolai énektanárként is dolgozott, 1948-tól 1981-es nyugdíjba vonulásáig a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola tanára, 1960–1981 között a középiskolai énektanár és karvezetőképző tanszak vezetője volt.
1954-ben készült el első pedagógiai könyve, A zenei írás-olvasás módszertana címmel, melyet számos további kötet követett. Részt vett a magyarországi zenepedagógia újjászervezésében, és a mester módszerének világszerte elismert közvetítője lett.
1964-től az ISME (International Society of Music Education) elnökségi tagja volt, és emellett jelentős közéleti, szakmai tevékenységet végzett.
A művész alkotói stílusa nem sorolható a 20. századi magyar zene egyik irányzatához sem, egyszerre jellemzi a konzervativizmus és a nyitottság.
Két fő forrása a magyar népzene, valamint a párizsi tanulmányai alatt őt ért hatások, elsősorban Nadia Boulanger és Olivier Messiaen zenei felfogása. Írt több operát (Dalma, Firenzei tragédia, Adáshiba, Elfrida) és oratóriumot (Babilon, A hazug katona), komponált kórusokat, gyermekdarabokat (A makrancos királylány, Az igazmondó juhász, A didergő király, Az aranyszárnyú méhecske), műveket szólóhangszerre, dalokat, kórusműveket, színpadi darabokat (Képzelt beteg), kantátákat (Vörösmarty nyomán a Néhány gondolat a könyvtárban címűt), zenekari és kamaraműveket, versenyműveket zongorára, orgonára.
Szinte minden együttes, kórus rendelkezik “Szőnyi-művel”. Gyakran komponált felkérésre, rendszeresen zenésített meg irodalmi alkotásokat, szövegválogatása gazdag sokszínűséget mutat. Liturgikus, vagy régi népi műfajoktól kezdve a klasszikus költőkön át a kortárs költőkig terjed feldolgozásainak sora.
(MTI)
Fotó: Magyar Hírlap/Hegedüs Róbert
