Géczi János dekollázsaival nyílik nyári tárlat a REÖK-ben július 18-án

Kultúra

Július 18-án újabb páratlan kiállítást nyit a Reök-palota: Géczi János József Attila-díjas író és képzőművész hozza el különleges dekollázsait. A válogatás július 18-tól szeptember 14-ig látható az Összművészeti Központ első emeletén.

Egyedülálló nyári kiállításra készül a REÖK. Július közepétől Géczi János József Attila-díjas író és képzőművész, korunk egyik legsokoldalúbb művészeti-tudományos polihisztorának tárlata várja a látogatókat a szegedi kultúrpalotában. Élettudomány- és művelődéstörténetet, nevelés- és szimbólumtörténetet, antropológiát oktat, tudományos munkái mellett verseket, képverseket, prózai- és színműveket alkot, és tisztán vizuális képzőművészként is tevékeny a jeles alkotó, aki egy ízben azt írta: “Ha tudok a világról valamit is, azt a dekollázsok révén tudom.” A monostorpályi születésű alkotó többezer darabos dekollázs-munkássága léptéke, sokszínűsége és egyedülálló volta révén is különleges, kitüntetett helyet foglal el a kortárs magyar képzőművészetben.

Dekollázsait jellegzetesen civilizációs tapasztalat – a plakátok ragasztásának sokféle használata, a szemlélésük által a mindennapokban jelenlévő vizuális behatás ihlette; és a találtat sajáttá tevő egyedi látásmód, alkotói pillanat teszi megismételhetetlenné. „Dekollázsainak eredője az Elemek című kötetének poétikai kifejlése, egyfajta képzőművészeti diagnózis a kortárs világról” – írta róla pályatársa, Kurdy-Fehér János költő, művészeti író.
A dekollázs – a kollázzsal ellentétben – eredendően pusztító mozzanatokból, a visszatépés, roncsolás eljárásával alkot újat, egymásra rétegzett jelentések kitakarásával hoz létre új tartalmat. Géczi János páratlanul sokoldalú munkásságát most e képzőművészeti eljáráson keresztül, mint cseppben a tengert, mutatja be a REÖK kiállítása.

Alkotásaira a sokrétűség, a végtelen variabilitás, a jelentéslehetőségek sokasága jellemző. Szakított, ragasztott, rétegzett művei szinte magától értetődően lépnek át egyik értelmezésből a másikba. Aktív részvételt, értelemkereső tevékenységet követelnek meg a szemlélőtől, ami egyfajta szabad játékká, közösségi élménnyé, párbeszéddé emeli a kiállításlátogatást.

Elemek című tárlata egyszerre utal az euklidészi elemekre és a részletekből egésszé összeálló alkotásokra. A különleges dekollázs-válogatást mintegy két hónapon át, július 18-tól szeptember 14-ig tekinthetik meg az érdeklődők a REÖK első emeletén. Július 18. pénteken 17 órakor nyílik meg a tárlat. Az ünnepélyes eseményen Barnák László, a Szegedi Nemzeti Színház, s vele a REÖK főigazgatója mond köszöntőt; a tárlatot dr. Nátyi Róbert, a REÖK vezető kurátora, a Szegedi Tudományegyetem Bartók Béla Művészeti Karának dékánja nyitja meg.