Július 11-én, megnyitott Trokán Nóra fotókiállítása, a színészportrékból álló Mielőtt. A tárlatot a Szegedi Nemzeti Színház főigazgatója, Barnák László adta át a közönségnek, akik augusztus 20-ig láthatják a különleges válogatást.
Fotóművészet és a színház világának rajongói egyaránt szép számmal jelentek meg július 11-én a szegedi Reök-palotában, ahol a két művészeti ág találkozásából született tárlat megnyitóját rendezték meg. Trokán Nóra több mint 40 alkotását állították ki a REÖK második emeletén, ahol augusztus 20-ig a nézők betekintést nyerhetnek a kamera és a színpad iránt is elhivatott művész világába, és egy kicsit a kulisszák mögé is: hiszen képei neves pályatársait – feltörekvő tehetségektől egészen a Kossuth-díjas nagyságokig – ábrázolják, megragadva az átváltozás, a figurába történő belehelyezkedés tünékeny pillanatait.
Trokán Nórát gyermekkora óta foglalkoztatta a fotózás, meghitt kulisszaportréit pedig 2021-ben, a KMH Print Kft. gondozásában megjelent albumban tárta először a nyilvánosság elé. A szegedi válogatás megnyitóján a művész elmondta, az Ezeregy éjszaka musical 2023-as bemutatása óta az ő szívében is különleges helyet foglal el Szeged, és örömét fejezte ki az itt megrendezett kiállítás felett. Azt is elárulta, milyen trükkökkel igyekezett rávenni legőszintébb, legsérülékenyebb énjük feltárására a lencsevégre kapott művésztársakat. Hozzátette, célja volt a kulisszafotó, művészportré ismert műfaját a saját képére formálva, szubjektív tapasztalattal megtölteni azt, egyúttal a kulcslyukon való leskelődés illúzióját megadni a nézőnek, szemlélőnek; elkapott pillanatok formájában megragadni azt az összetett lelkiállapotot, amely a színészeket jellemzi a színpadra lépés előtt.
A Mielőtt című tárlatot Barnák László, a REÖK-öt is magába foglaló Szegedi Nemzeti Színház főigazgatója nyitotta meg; az intézményvezető színészként, rendezőként maga is jól ismeri az előadást megelőző utolsó pillanatok semmihez sem fogható izgalmát, felfokozott állapotát. Megnyitóbeszédében bemutatta a kiállító alkotó színművészként szerzett érdemeit, díjakkal, hazai és nemzetközi sikerrel is elismert munkásságát. Trokán Nóra kötetében megszólaló színművész kollégákat is idézve Barnák László a színészi átlényegülést, a színházi előadást a gyermekek játékához hasonlította: amelynek öröme egyszerre felhőtlen érzés és élet-halál küzdelem a színpadon állónak és a befogadónak egyaránt. A főigazgató szerint a kiállított képek egyedülálló volta abban rejlik, hogy olyasmit képesek kézzelfoghatóvá tenni a látogató számára, amiről nehéz beszélni, mégis a színházi létezés magvát, lényegét jelenti.
A tárlat kapcsán azt is elmondta, a rendezésben, szervezési feladatokban a Szegedi Nemzeti Színház és a Szegedi Tudományegyetem együttműködésének keretében az SZTE BTK Filozófia Tanszéke és Gazdaságtudományi Karának Design- és művészetmenedzsment MA-s hallgatói: a dr. Nátyi Róbert szemináriumi csoportjába tartozó Ercsi Anita, Kálmán Barbara, Kovács Rebeka, Sülye Blanka, Szőke Klaudia is részt vettek.
A Mielőtt című tárlat, amely már témaválasztásában és a kiállító személyében is hordozza az összművészetiséget, a hagyományokhoz híven díjmentesen várja azokat a látogatókat, akik az idei évadra megváltott Szabadtéri-belépőik felmutatásával érkeznek, ezáltal is erősítve a Szegedi Nemzeti Színház égisze alá tartozó társművészetek közötti kapcsot.
(REÖK közleménye)
Fotó: Frank Yvette